Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Munkát kínálunk, nem pozíciót”

Fejér László Ödönt újraválasztották az RMDSZ Kézdiszéki Szervezetének élére október 24-én, csütörtökön a Kézdiszentléleken megtartott széki tisztújító gyűlésen. Dimény Zoltán, Bereck község polgármesterének további négy évre szavazott bizalmat ügyvezető elnöki tisztségbe a több mint 160 küldött.

Balogh Tibor, Kézdiszentlélek polgármestere házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke tartott politikai beszámolót. Kiemelte: „Az RMDSZ Háromszéken rendezett, sőt a politika világában szokatlanul rendezett állapotban van.” Néhány szabályt is felvázolt az elkövetkező időszakra: „Az egyik legfontosabb, hogy nemzeti céljaink elérésére vállalkoztunk, azért mert mi eredményeket akarunk elérni a közösség számára. Röviden: nálunk munkát osztanak, nem pozíciót (…), akkor leszünk eredményesek, ha napestig dolgozunk.”

A közelgő államelnöki választások kapcsán az elnök hangsúlyozta, azért kell Kelemen Hunor, egy erdélyi magyar ember képviselje érdekeinket és hallassa a hangunkat, mert ha azt egy bukaresti román politikus teszi meg, akkor abból jó nem származik.

Hirdetés
Hirdetés

Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke gratulált az aktív kézdiszéki női közösségeknek, és szorgalmazta ezek létrehozását azokon a településeken, ahol még biztatásra várnak a nők. „Fontos, hogy ne csak fejleszszük Székelyföldet, hanem építsük közösségeinket is. Itt kapcsolódik, és ezen a ponton egészíti ki az RMDSZ munkáját az RMDSZ Nőszervezetének tevékenysége, hiszen az évi több mint száz rendezvénnyel új energiát hoztunk közösségeinkbe. 17 településen kisebb-nagyobb női csoportok igyekeznek a passzivitásból kimozdítani közösségeinket. (…) Erre a munkára vállalkozunk a továbbiakban is” – fogalmazott Ájgel Ágnes.

Az eseményen Fejér László Ödön szenátor az elmúlt öt év tevékenységét mutatta be: „Tömören fogalmazva: dolgoztunk legjobb tudásunk és belátásunk szerint. Öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy szenátorként is mindig számíthattam a szűkebb csapatomra és minden egyes emberre, akihez fordultam. Ez a csapat szolidaritást vállalt közössége iránt, összefogott és összezárt, amikor közös ügyeket kell támogatni vagy felkarolni.” A további munkásságának is első szempontja a magyar közösség, ezen belül, Felsőháromszék fejlődése, a lakosság érdekének képviselete. 

(az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük