Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Munkálkodnak a Perkő alatt

Munkálkodnak a Perkő alatt Kovászna megye

Mint azt már megírtuk, nemrégiben sírgyalázás történt Kézdiszentléleken, amikor egy elmeállapota alapján nem beszámítható férfi több tucat sírkövet döntött ki, rongált meg. A helyi közösség összefogott, hétfőn nekiláttak az önkéntesek a javításnak. Nagyjából negyven sírral számolnak, közülük már néhányat helyére állítottak az elmúlt hetekben.

Hétfőn reggel gyülekeztek a segíteni vágyók a szentléleki templomkert körül. Körbe járták a rongált sírköveket, a leltár után pedig hozzá is láttak a munkálatoknak.

Hirdetés
Hirdetés

– A faluközösségnek jóban, rosszban össze kell tartania. Ez a közösségünk ügye, összefogással tudunk csak előre haladni – kezdte el Balogh Tibor polgármester –, néhány falustárs, az önkormányzat és az egyházközösség képviselői jöttünk ma ki dolgozni, és holnap is jövünk, elsőként azokat a kereszteket próbáljuk helyre állítani, amelyek csak kidőltek, vagy csak kevésbé rongálódtak. Azokkal, amelyek márványból készültek, vagy nagyon rossz állapotban vannak, egyelőre nem tudjuk mi lesz – tette hozzá.

A munkálatokat a helyi kőfaragó Bartalis Béla és fiai, Béla és János, illetve Bartalis Lajos és Barna vezetik, de számos önkéntes összegyűlt a kalákára.

Bartok Barbara

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 27., 20:11
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Köszönöm szépen a Bartalis családnak és a közmunkában segitkező embereknek akik helyreállitották édesapám sirkeretén a kőkeresztet. Tisztelettel a család nevében Borcsa Erzsébet