Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Munkába lendült a szolgáltató

Munkába lendült a szolgáltató Kovászna megye

Miután többször hírt adtunk arról, hogy Gidófalva község lakói szüntelenül küszködnek a vízszolgáltatóval a piszkos, zavaros, de a Közegészségügyi Igazgatóság által ihatónak minősített vezetékes víz miatt, úgy tűnik, a Közüzemek rt. is rászánta magát a cselekvésre: július végén megkezdték a teljes rendszer átmosását.

Hirdetés
Hirdetés

A falu lakói július elején rendeztek egy falugyűlést, amelyen ez a probléma volt terítéken, és amelyre meghívták a legfőbb illetékest, az ivóvízhálózatot működtető, karbantartó Közüzemek Rt. igazgatóját, Kozsokár Attilát is. A gyűlés az ő hiányában zajlott le, a megjelentek elhatározták, hogy egy petíciót írnak ez ügyben a Közüzemeknek, és kérték a tanács támogatását is. Jancsó Ernő polgármester akkor megígérte, hogy a tanácsosokkal együtt személyesen is felkeresi a Kozsokár Attilát, amire – a Közművek meghívására – sor is került július 12-én.

A közel háromórás tárgyalás során sok minden asztalra került Kozsokár Attila és Mátyás Ferenc műszaki igazgató, valamint Butyka Elemér üzemeltetési igazgató jelenlétében, illetve a szolgáltató vezetősége is hosszasan magyarázta, miért vannak állandóan gondok a vezetékkel. A Szabó Ferenc gidófalvi tanácsos által lapunk számára összefoglaltak szerint a legfőbb gond a zoltáni vízszűrővel van, amely már cserére szorulna, de nincs rá pénz, így csak javítgatják, amikor égető a probléma.

– Ez nem elfogadható számunkra, mert amikor korábban a vezetékes víz árát megemelték, ezt éppen arra hivatkozva tették, hogy így lesz pénzalap a javításokra is – monda az EMNP-s tanácsos. De az is gond lehet, hogy a vezetékrendszer rajza szerint a községben 27 tűzcsapnak kellene lennie, míg a valóságban csak 7 van. Mindeközben nem lehet tudni, hogy a két fél, az önkormányzat és szolgáltató közötti szerződés alapján kinek mi a kötelessége, mert a polgármester szerint a község teljes egészében lemondott a hálózat működtetéséről a szolgáltató javára, míg utóbbi szerint a rendszerben szükséges javításokat, befektetéseket megosztva állják majd a felek.

Végül is rövid távon az a megoldás körvonalazódott a tárgyalás során, hogy a Közüzemek teljes hosszában kimossa a vezetékeket, így kitakarítva a zavarosodást okozó üledékeket, míg az önkormányzat további négy tűzcsapot szerel fel a községben, így gyakrabban is elvégezhető a csövek mosása. Hosszabb távon az jelentheti a tartós megoldást, hogy bevezetik a szentgyörgyi ivóvizet a faluba.

Időközben a gyűlésen is a legaktívabb felszólalónak bizonyuló zoltáni lakos újabb vízelemzést végeztetett a Közegészségügyi Igazgatósággal, amely – a korábbi pozitív véleményezés helyett – ezúttal arról szólt, hogy a víz ammóniát és más mérgező anyagokat tartalmaz, ezért ki is szabtak a szolgáltatóra egy 4000 lejes büntetést. A falu lakosainak visszajelzése szerint a víz 80%-ban tiszta, használható, csak időnként zavarosodik. Úgy néz ki, hosszú még az út a normalitásig.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 3., 8:00
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Most derul ki, hogy a halozat milyen jol van kivitelezve, 27 bol, 4 tuzcsap, ez az ami latszik a felszinen mindenki szamara. Es igy atvette a kivitelezest a polgarmesteri hivatal, meg se szamoltak a tuzcsapokat, ami nagyon fontos dolog, neha eletmentok a lakok szamara. De kit erdekel a lakok elete, vagyonuk biztonsaga. „Timpul trece, leafa merge”. Kivancsi lennek ha lehetne egy Rontgen kepet kesziteni a vezetekek allapotarol, hany csoszakitas, cso foltozast tortent a halozaton.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 3., 11:15
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Igazgatókból, főmérnökökből van talán több is mint ahány szükségeltetik (hogy mennyire kompetensek az lényegtelen) viszont szekembert nem neveltünk az utóbbi 20 évben, és látszik is az eredménye. Minőségi munka nincs, csak a pénzek elherdálása, senki nem felel az elvégzett munka minőségéért folyik az egymásra mutogatás, s a felelősség alóli menekülés. Lehet szó vizről villanyról. útról, szemétszállításról etc. etc.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 3., 15:23
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Hogy szakembert kinevelj, ahhoz kell legyen annak jelentkezo is, de a mai fiatalok inkabb mennek a Spiru Haretre, hogy legyen a facebook-on rangot adni. Minden epeszu latja, hogy az alapszakmakkal jol lehetne keresni, de azert se.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 4., 13:18
    ÉRTÉKELÉS: -10

    A fiam es a baratai harom egyetemet is elvegeztek itthon es kulfoldon, egyik sem Spiru Haret volt. Harom ev telt el es itthon nem talaltak munkat es el kellett menjenek kulfoldre az iskolazatlanokkal egyutt munkasnak.

      • User
        Dátum: 2022. augusztus 5., 13:06
        ÉRTÉKELÉS: 5

        A szakiskolakba rendszerint a fogyatekos, eroszakos, nevelhetetlen diakok is bekerulnek leven, hogy nincs szamukra kisegito iskola, ha lenne sem oda mennenek, mert az szegyen lenne. Ezek megkeseritik, ha egy is bekerul a tobbi tarsa mindennapjait, mert nem lehet orat tartani az ilyenektol, tarsait bantalmazza, aki hasonlo osztalyban jart az tudja, hanyszor megvertek a jotanulokat, elvettek fuzetuket, taskajukat, megrongalva azt.
        Erettsegizni nem lehet szakiskolaban, lenezett vagy a mai vilagban is legalabb erettsegi nelkul.
        A szakosok jarnak ma 11 osztalyt, a fiamek erettsegi utan meg 12 evet jartak a harom mernoki diploma megszerzesehez. A 8 altalanost vegzettel szemben meg 16 ev tanulast jelent ez. Nem nezem le a 8 osztalyosokat, de ehhez kepest iskolazatlanok szerintem.
        Elismerik a diplomajukat kulfoldon, de csak akkor tudnak ott is ervenyesiteni, ha beszelnek a sved nyelvet. Hanem ennyi diplomaval ott is csak munkas lehetsz, ha megengedik, hogy fogalmazzak a 8 osztalyos iskolazatlanokkal egyutt.
        Allami helyeken is pont, hogy akinek csak egy fuzettel kijart erettsegije volt, a Spiru Haret segitette a munkajuk megtartasat. Kutyat nem erdekelte, hogy Spiru Haret ne lenne jo, 0 tanulassal a hatuk mogott.
        Az en fiam egyetemi evei alatt evente megszervezett tudomanyos diakkori konferenciakon is reszt vett, dobogos helyezeseket elerve, mindig az elso tanulok kozott volt. Mit tud felenk megtenni meg egy egyetemi hallgato?
        A Spiru Haretes szerinted mit tud felmutatni?
        Neked is pont ilyen Spiru Haret diplomaval van a munkahelyed azert tamadod a becsulettel diplomazokat.
        Az a gond, hogy a becsulettel lediplomazott fiatal nalunk az állásinterjun sem juthat el, mert nem hirdetik meg, nem is tudhat rola. Ismerosoktol hallva valamit, ha el is tudott menni, mar megvolt, hogy kit vesznek fel, oket csak babnak hasznaltak.
        Most komolyan azert tanult meg 12 evet, hogy ismerettseggel bekerulhessen valahova mosogatonak vagy etelfutarnak? Oda 8 osztaly is eleg.
        De varom az otletet hogyan tud egy mai fiatal munkat kapni 0 ismerettseggel, mert hiaba erdeklodik igy

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 4., 15:55
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Érdekes ,hogy 3 nem SH diplomával csak munkásnak vették fel…pedig az EU ban kölcsönösen elismerik a diplomákat(honosítás -az orvosi kivetelt képez)..de az is
    csak egy szelet papír…ha nincs mellette tudás amit bizonyítani is tud egy állásinterjun ,akkor ez van.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 5., 9:21
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Munkahely kerul itt haromszeken is, csak a fizetes joval az orszagos atlag alatt van, amit a fiatalok nem ok nelkul nem fogadnak el es igy szepen, lassan elvandorolnak. Mar itt a megyeben is vannak kulfoldi vendegmunkasok, akik akar meg jobban is meg vannak fizetve mint a helyi munkasok. Az en ismeros korombol igy 2 perc alatt 17 szemelyt szamoltam ossze akik kulfoldre vegleg kitelepedtek, ez azt jelenti, hogy az utodjaik mar nem haromszeket gazdagitjak. De itt a rosszul elvegzett munkarol van szo, a nem elvegzett munkarol, a nem elvegzett munka kifizeteserol, mert meg egy ovodas gyerek is eltud szamolni 27 ig. Akar a takaritno, titkarno, tanacsos is le tudta volna jarni a falut, hogy megszamolja a tuzcsapokat, a polgarmester ur egy seprunyelre megjelolte volna a 100cm es a kiasott godor melyseget le tudta volna naponta ellenorizni, hiszen nem hiszem, hogy kilometereket astak naponta. Nem kell kituno szakembernek lenni, hogy ellemi dolgokat le lehesse ellenorizni. Es ha egy ilyen fontos munkalatott vegeztettek, nem ertek hozza, nincs tapasztalatom vagy akar tul kenyelmes vagyok, akkor erdemes egy kulso szaki ellenort is felberelni, aki a munkallatok jo kivitelezest koveti, garantalja hogy a terv szerint van kivitelezve a munkalat es nem loptak el 20 tuzcsapot, ami a lakok eletebe is kerulhet egy tuz eseten.

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 5., 13:49
    ÉRTÉKELÉS: 3

    látom neked értelmezési problémáid vannak, nem érdemelted meg az érettségid, ha van egyáltalán. az iskola az iskola az egyetem meg egy másik intézmény. az iskolázatlan értelemszerűen nem rendelkezik érettségivel vagy csak pár osztály járt. aki írta nem lenézi ezeket cseppet sem, de hogy kellene fogalmazzon ezekről, hogy te ne sértésnek vedd?