Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Munka, alázat és felelősség

Munka, alázat és felelősség Kovászna megye

Milyen gazdag szülők gyerekének lenni, mikor döntötték el, hogy beszállnak a családi vállalkozásba, hol látják magukat öt év múlva? – ehhez hasonló „pikáns” kérdésekkel szembesítette Grubisics Levente rádiós műsorvezető a megye egyik legnagyobb vállalkozójának, a Bertis céget megalapító Berszány Tibornak a gyermekeit a SIC Feszten megtartott beszélgetésen, ahol a vállalkozók nemzedékváltása volt a téma.

Hirdetés
Hirdetés

A rendszerváltás utáni sok lehetőséget kínáló időkben rengeteg vállalkozás alakult Háromszéken is, ám az azóta eltelt 30 évben az alapítók már nyugdíjkorhatár fele közelítenek, és sokuknak nagy gondja, kire bízza a céget, mert saját gyermekei más pályák fele tájolódnak – indokolta Grubisics Levente, miért is látja időszerűnek, hogy a generációváltás témája kerüljön terítékre.

A Berszány családban nincs utódlási gond, mindkét gyermek komoly ambíciókkal lépett be a nagyvállalkozásba, formális tanulmányaik befejezése után napjaik nagy részét a tapasztalati tanulásnak, más részét pedig az eddig elsajátított ismeretek alkalmazásának szentelik.

Berszány Botond az idősebbik testvér, 32 éves, a Mikóban érettségizett, élelmiszeripari mérnökként végzett, 2014-től a Szent György Pince vendéglő menedzsere, két éve házasember. Számos tanfolyamon is túl van már, ezeken a cégvezetés különböző aspektusait sajátította el.

Berszány Krisztina 24 éves, kétnyelvű matek–info osztályban végezte a középiskolát, közgazdászként hagyta maga mögött az egyetemet, de mikor a Bertis cégcsoport szállodával is gazdagodott, szükséges lett, hogy turisztikai menedzs­mentben szakosodjon Budapesten.

A Bertis cég idén ünnepelte alapításának 30. évfordulóját, tehát mindkét gyerek belenőtt a vállalkozásba, ami magától alakult így, mert a cég a családi ház udvarán működött, és mindig a vállalkozás napi történetei voltak otthon terítéken.

Botond már a kezdetek különösen küzdelmes éveiben is besegített a munkába, a hentesárut pakolta, fuvarozta édesapjával, sokszor a hétvégéken is. Krisztina lánya kicsi korában az édesanyjával a kapuban várta a kamionnal hazaérő édesapját, majd beült az ölébe a kormányhoz és „beparkolt” az udvarra. Az hiányzik gyermekkora emlékeiből, hogy apukájával játszótérre vagy parkba megy, de mára, miután mindketten látták, hogy a szülők reggeltől estig dolgoznak, ők maguk is elsajátították a szigorú munkaetikát.

– Tisztában voltunk azzal, hogy többek akarunk lenni, mint mások, létrehozni valamit – vallotta Berszány Botond. Látta, látták, hogy ez mennyi munkával járt, ezért „tisztelettel és alázattal” kezelik a céget. – Bármi is legyen a gazdasági helyzete a szülőknek, fontos, hogy legyünk alázatosak és tisztelettudók, mert a vagyon ma van, holnap nincs, de a jellem megmarad – fogalmazta meg.

Az, hogy „házon belül” , azaz a Bertis cégcsoporton belül építsenek karriert, teljesen természetesnek tűnt mindkettőjük számára, ezért is a cégnek hasznos szakot akartak végezni. Krisztina most még mindenesként dolgozik, édesapja mellett segédkezik, mindenhová elkíséri, hogy minél többet tanuljon a folyamatokról, de később a Panorama Hotel vezetőjeként a külföldön tanult jó praktikákat akarja meghonosítani.

– Az a feladatunk, hogy minél alkalmasabbak legyünk a cégvezetésre, megvan bennünk az akarat és valamennyi tudás – összegzett Krisztina, tisztában lévén azzal is, hogy minden mozdulat nagy felelőséggel jár, mert a cégnél 1200 ember dolgozik, köztük sokan családfenntartók is. Elméletileg rizikós a generációváltás, a statisztika szerint az alapító tag kivonulása után a cégek 80%-a csődöt mond.

– Meg kell értenünk a munkamenetet, átvenni néhány fontos fe­la­datot a szülőktől, szintet lépni – vázolta fel a jövőt Berszány Botond.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 31., 18:16
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Ha nem ebbe a csaladba, hanem egy szegenybe szulettek volna akkor ok is itthon mostanra a konfekcioban lennenek szalagmunkas vagy hasonlo munkakorben kulfoldon. Maganorak nelkul lehet az erettsegiig sem juthattak volna el.
    Igy konnyu fiatalkent sikeres lenni. Legalabb Krisztikenek a szarvat letortek volna eddig es nem lenne ilyen lekezelo . Hianyzik gyerekkorukbol a jatszoterre vives a szulei reszerol, de az 1200 munkasukat ok is reggeltol estig dolgoztatjak minimalberert. Latszik nem gondolnak arra, hogy ezek a munkasok is szulok, otthon oket is pont igy varjak a gyermekeik. Csak ezek a szulok nem tudjak az anyagi luxussal feledtetni mindezt.
    Igy konnyu fiatalkent itthon elindulni, nagyon hulye kell legyel, hogy elrontsd az eddigieket.

    • User
      Dátum: 2022. szeptember 2., 20:35
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Mondja el, miért baj, ha valaki gazdag családba születik és miért gondolja, hogy amiatt, mert oda születtek buták. Vagy miért gondolja hogy aki szegényebb családba született az nem lehet sikeres? Anyum egészségügyi asszisztens, apum technikus volt, nem gazdagok, bár nem is szegények, hanem átlag városi polgárok voltak a kommunizmusban , tombhazlakasban nőttem fel, autónk se volt, de tanulással és főleg nyitott gondolkodással, meg mivel érdekelt amit csináltam leljutottam oda, hogy havi 4-5000 eurót keresek. Itthon,persze külföldinek dolgozva. Senki nem segített, hogy ehhez az álláshoz jussak, természetesen szüleim támogatása, hogy egyetemre tudjak járni kellett.
      Természetesen egy gazdag család gyerekének sokkal könnyebb és több lehetősége van, de erről ők nem tehetnek. Az embert a tetteirol és viselkedéserol kell megítélni.