Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mulasztás a sürgősségen?

Mulasztás a sürgősségen? Kovászna megye

Nem megfelelően kezelték esetét a sürgősségen, infarktusos tünetekkel, sürgősségi családorvosi küldőpapírral sem vették elég komolyan, ezért tanulságul a többi betegnek, a nyilvánosság elé tárta esetét Florin C. Miután panaszát András-Nagy Róbert kórházmenedzserrel is közölte, ugyanakkor a sajtó tudomására hozta, a megyei sürgősségi kórház igazgatója ez ügybeni állásfoglalását írásban bocsátotta rendelkezésünkre.

Hirdetés
Hirdetés

Florin C. július 13-án, kedden déli 12 órakor jelentkezett a sürgősségen, miután erős mellkasi nyomást és nehézlégzést tapasztalt magán. Hét évvel korábban már volt egy szívinfarktusa, a hasonló tünetek folytán adódott a következtetés, hogy ismét ez következhetett be, és telefonált családorvosának, aki azonnal a sürgősségre küldte.

A beteg saját autójával érkezett a kórházhoz, ahol leparkolt és a sürgősségen szívorvosi vizsgálatot kért. Ám a kórházi személyzet ragaszkodott ahhoz, többször is kérte, hogy adja át személyi igazolványát, amit ő az autóban felejtett. Fel is idegesedett emiatt, és kifakadását követően – Mi van itt, személyi nyilvántartó vagy sürgősség? – a légkör még feszültebb lett körülötte. Végül elvégeztek egy EKG-t és vért is vettek további vizsgálatokhoz, ám azzal az indokkal, hogy vére túl sűrű ahhoz, hogy analíziseket végezzenek, nem csináltak laborvizsgálatokat.

Az ügyeletes doktor pánikrohamot diagnosztizált, és két órakor hazaküldte azzal az ajánlással, hogy igyon sok folyadékot és pihenjen. Florin C. hazavezetett, majd egy brassói magánklinikán jelentkezett, ahol elvégeztek rajta egy sor vizsgálatot, és azonnal megműtötték szívinfarktus diagnózisával.
Ezek után a beteg eldöntötte, hogy a szentgyörgyi kórházigazgatótól kéri az eset kivizsgálását, és kihallgatásra jelentkezett, de feltett szándéka, hogy az Orvosi Kollégiumnál is jelenti az ügyet. Meggyőződése, hogy nem az eset súlyosságának megfelelően jártak el, a családorvosi sürgősségi küldőpapír, a korábbi infarktus éppen elegendő indok lett volna ahhoz, hogy azonnal kivizsgálják, ráadásul a brassói orvos ugyanolyan analízisek alapján, amelyet Szentgyörgyön is csináltak, azonnali, életmentő műtétet látott szükségesnek.

Alább közöljük a kórházmenedzser állásfoglalását is.
„Az első információk alapján, a sürgősségi ellátáskor végzett paraklinikai vizsgálatok szerint a betegnél nem volt infarktusra utaló tünet. A páciens szóban ismertette kórtörténetét, amikor jelentkezett a sürgősségi osztályon, ezt vissza is igazolta az orvosi csapat, azonban a beteg hivatalos dokumentumot nem mutatott be. A pácienst első percben megvizsgálták, a kórházunk keretében végzett analízisek szerint a szívparaméterek normális értéket mutattak. Mindezek mellett megtörténhet, hogy más eredményt mutasson a brassói kórházban elvégzett EKG-vizsgálat, amelyre pár órával később került sor. Az elkövetkezőkben a belső kivizsgálást lezárjuk, és a végső következtetések alapján, amennyiben mulasztás történt, a megfelelő lépéseket megtesszük, ahogy ezt mindig megtettük, amikor a helyzet megkívánta. A belső vizsgálat részeként a feljelentést megfogalmazó személy álláspontját is meghallgatjuk, és az orvosi dokumentumokat is összevetjük.” 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 26., 6:08
    ÉRTÉKELÉS: 46

    ” A beteg hivatalos dokumentumot nem mutatott be”. Nyílván, infarktus esetén a kórház szerint a beteg első dolga a papírok utáni kajtatás. Utána hívhatja a mentőt. Vajon az autóbalesetet szenvedők, akiket a mentő hoz a sürgősségre, rendelkeznek ilyen dokumentumokkal? Lassan olyan lesz ez a kórház, mint a Windows alapú autó, amelyik balesetkor megkérdi, hogy „biztosan szeretné, hogy kinyíljon a légzsák”?

    • User
      Dátum: 2021. július 26., 11:50
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Nem életszerű,de hasznos és életmentő lehet a vitatkozás helyett.Egy krónikus beteg esetében főleg. Az előzményeket tartalmazó dosszié ,legalább az utolsó év orvosi vizsgálati anyagával,ha kéznél van,talán nem rossz ötlet.Mi így teszünk.Persze a balesetek esetében más a helyzet…

  • User
    Dátum: 2021. július 26., 8:13
    ÉRTÉKELÉS: 23

    Ilyen es ehez hasonlo sajnos rengeteg tortenik/(tortent) ahol a paciens sajnos elhunyt mint Kezdivasarhelyi mint a Sepsiszentgyorgyi korhaznal, szomoru.

  • User
    Dátum: 2021. július 26., 10:24
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Sajnos áprilisban apukákat is hazaküldték a sürgösségről, másnap pedig amikor megmutattam a röngten kiértékelését egy másik orvosnak azonnal befektette, mert, hogy (idézem) “ez határozottan kórházi eset”. Tehát Szentgyörgyön miért nem volt az? Szó szerint hazaküldték meghalni😡

  • User
    Dátum: 2021. július 26., 12:54
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ha az utcán rosszul leszel akkor is veled kell legyen az összes iratot mert másképp nem tudnak segíteni. A drága doktorok szégyelljék magukat elfelejtetek mire esküdtek fel

    • User
      Dátum: 2021. július 26., 13:31
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Nem az összes, de van ami jó, ha nálad van. Ha tudják, hogy cukorbeteg vagy, esetleg allergiás valamire vagy szívbeteg akkor ez az infó sokat segíthet rajtad.

  • User
    Dátum: 2021. július 26., 13:41
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Legtobb beteg azt sem tudja milyen gyogyszert szed”kicsit kerek feher tablettat”-arrol nem szolva hogy az elozetes betegsegek-„idegcsemer”,”preinfarct”,allergia gyogyszerre(azaz fejfajas,hasfajas),van 2 szulesem(azaz 5,de 3 gyerek az arvahazba van),stb.S akkor nem kell se buletin,se papir????Hat nem.