Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Motoros szamaritánusok

Motoros szamaritánusok Kovászna megye

A Free Adventures Bikers Egyesület szervezésében motoros felvonulásra került sor szombat délben a megyeközpontban. Az eseményt a motoros idény nyitányaként gondolták ki a szervezők, amivel egyben az autósokat is próbálják érzékenyíteni a közutakon való figyelmesebb és biztonságosabb közlekedésért.
Ennek reményében a Bodok szálló előtti parkoló zsúfolásig telt a kétkerekűekkel és azok védősisakos pilótáival. Na meg helybéli – főleg kiskorú – bámészkodókkal, akik izgatottan kommentálták egyik-másik motorbiciklit. Volt is mit nézni, fotózni, hiszen korukat, stílusukat és típusukat tekintve sokféleségről tanúskodtak a felvonultatott gépek.
A déli harangszót követően fekete motoros szerkójában Makkai Péter református lelkész mondott rövid áldást, párhuzamot vonva az irgalmas szamaritánus szállítóalkalmatossága és jelenkorunk motorbicaja között. Mindkettővel gyakorolható a felebaráti szeretet, és éppen ezt teszik a szóban forgó motorkerékpárosok is az Írisz Házzal való együttműködésük révén, a sérült gyerekek sétáltatásával. A motoros szamaritánusok ezt követően rendezett formában végigrobogtak a városon, hogy aztán az Írisz Ház udvarán közös étkezéssel, tombolázással és termékbemutatóval egybekötött családias napot zárjanak. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 7., 8:27
    ÉRTÉKELÉS: -8

    „Sons of Anarchy”?! No azert ettol meg nagyon messze allnak.Az amerikai motoros bandaknak a labuk nyomaba sem lephetnek.Es,hogy pap is van koztuk ezen sem kell csodalkozni,hiszen amatorok a legenyek.Mert mig az Egyesult Allamokban ez egy eletforma es a bunozes melegagya,addeg az itteni motoros bandak csak amator utanzatai (bohocai) az amerikai vagy az orosz motoros bandaknak.Es apropo motoros talalkozok szervezoi.Miert nem hivtok meg soha a talalkozoitokra eredeti verbeli motros bandakat is?!Mint peldaul az amerikai Pokol Angyalai vagy az orosz Ejszaka Farkasai motros bandakat?! Talan feltek toluk?!

    • User
      Dátum: 2018. május 7., 22:40
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Tisztelt névtelen úrr szerintem te sok filmet nézel ki kéne mozdulni a virtuális világbol a kinti világba ahol még te is lehet hogy gyalogos vagy honan tudod hogy ez nekünk nem életforma minden nap ezzel közlekedem peddig autom is van mert ezt szeretem hogy vágja a szél a pofámat és érezzem hogy élek az adrenalinron nem is beszélve és felválalom a mindennapi kozkázatot a közuton de aszem hogy ijet is csak egy gyalogos irhat irigységböl vagy utálatbol dönsd el magadnak és hagyuk ki ebböl a romániai játékbol az amerikai a hells angels vagy a Bandidos Motorcycle Club ,The Mongols ijet akarsz látni szentgyörgy utcáin ????:__ A hétvégén 9 ember meghalt, amikor a texasi Wacóban több motoros banda tagjai egymásnak estek ebédidőben, egy autópálya menti zsúfolt bevásárlóközpont étterme mellett. Mintha csak a Sons of Anarchy legdurvább pillanatai elevenedtek volna meg… A történtek kapcsán megnéztük, melyek a legkeményebb motoros bandák az Egyesült Államokban.____ szerintem ösze fosnád magad félelmedben meg eröszakolnák a feleséged vagy drogot adnának a gyerekednek téged meg simmán fejbe lönének szereintem nem igy vélekednél te sem ugy hogy nem kell mingyárt anyázni ugy zárom ezt a véleményt hogy még te sem tudod hogy mit irkálsz le!!!! maradj a virtuális világodban és éj békében hagyd a motorosokat .

  • User
    Dátum: 2018. május 7., 10:24
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Szep amit csinalnak , akaratlanul en is megcsodaltam a felvonulasukat az erkelyemrol. Egy dolog zavar , nem csak veluk kapcsolatban : lassan minden megmozdulas angol nevet kap. Anyanyelvunk hiresen szines es gazdag!!

  • User
    Dátum: 2018. május 7., 21:01
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azok akik minuszozzak az elso kommentet,azok igy akarjak jelezni,hogy a kommentelonek nincsen igaza ,mert az itteni motoros klubbok is olyan bunbandak,mint az Egyesult Allamokban?! Nana,fiukak! Messze alltok ti meg attol,nagyon messze! Ott eskuletetel van ,es omerta! Az arulasert pedig halalbuntetes jar! Ja.Es a szorakozas resze a bunyozas is.Ott egyetlen motoros sem hivja a zsarukat,csak azert mert bunyo tor ki koztuk.

  • User
    Dátum: 2018. május 8., 8:41
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Draga ,Motoros baratom.En sehol nem sertettelek meg azzal,hogy azt irtam,hogy tavol elmaradtok az amerikaiaktol,hiszen mint irod es elismered te is kommentedben,ez igy is van.A kerdesem hozzad csak az,hogy ha feltek az amerikai elettol,akkor miert kell majmolni ezt az eletformat?! Es ha mar majmolunk valamit ,akkor miert nem tesszuk ugy,hogy ne valljunk nevetsegesekke? En csak ajanlottam valamit.Pontosabban azt,hogy ha Amerika kell nektek,akkor legalabb csinaljatok amerikai modra,mert ez ami itt van nalunk ez csak egy nevetseges utanzata az eredetinek.Es miert lenne az rossz ha itt is ugyanugy volna mint Amerikaban? Talan azt akarod nekem bemeselni,hogy Amerika nem a szabadsag es a „democracy” orszaga?! Hiszen ok Romania leghusegesebb szovetsegesei! Vagy talan tevednek?! Hat nem ok adnak mindeg lecket nekunk demokraciabol?! Akkor itt nalunk miert ne lehetne pont ugy mint ott naluk.Hiszen ok a peldakepeink.Vagy talan ismet tevednek?!

  • User
    Dátum: 2018. május 8., 10:54
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Ok nem a Vad motorosok,ok a Szelid motorosok.Ezert van pap koztuk.Ok nem bosszut allnak a Szentleleken meggyilkolt tarsukert (mint ahogyan ezt tennek az amerikai tarsaik),ok szeliden es csendben imadkoznak ertuk.Ezert kell kozejuk a pap. Birkanyaj,motoron.Buzi banda!!