Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Motiváció és munkahely kell

Motiváció és munkahely kell Kovászna megye

Vannak eredmények a hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrálását illetően – ezzel a biztató következtetéssel álltak fel a kerekasztaltól annak a megbeszélésnek a résztvevői: iskolaigazgatók, cégek képviselői, fiatalokat foglalkoztató, mentoráló személyek, amelyet az Írisz Házban működő Ergon Munkaközvetítő Iroda szervezett április 29-én.

Hirdetés
Hirdetés

A tapasztalatcsere hasznos volt, bár a rendszerszintű hibákkal még jó ideig együtt kell élniük a szervezőknek. Olcsvári Tünde, az Írisz Ház igazgatója lapunknak elmondta, a Svájci Protestáns Egyházak (HEKS) által finanszírozott pályázatból már 2019 óta azon dolgoznak, hogy a szakiskolák valamilyen tekintetben (szociálisan, anyagilag, szellemileg) hátrányos helyzetű végzőseit segítsék képességeiknek megfelelő hivatást találni, majd elhelyezkedni, a cégeknél pedig megteremtsék a feltételeket a befogadásukra. A járványhelyzet szorítása most enyhült annyira, hogy személyesen (így sokkal hatékonyabb) megbeszélhessék, hogyan látják a helyzetet az oktatás szereplői, az alkalmazók, a közvetítők megbeszéljék a nehézségeket.

A találkozón jelen voltak a Berde Áron- és a Puskás Tivadar-szakközépiskolák igazgatói, Szőke Annamária, illetve Demeter Dávid – a két intézménnyel már régóta együttműködnek a szervezők –, továbbá Simon Edit tanárnő, Máthé Ágota osztályfőnök, Boér Rozália, a Mikes Ármin Általános Iskola igazgatója, Bokor Attila szaktanfelügyelő, Szász Kata, a Bertis cég humánerőforrás-menedzsere, Kovács Gábor Áron séf, több vendéglátó-ipari vállalkozás tulajdonosa, valamint Olcsvári Tünde és az Ergon munkatársai: László Natália pszichológus, Antal Orsolya mediátor és Deák Attila pályaorientációs tanácsadó. Tavaly 14 diákot sikerült elhelyezni cégeknél, annak ellenére, hogy a szakiskolások képzése több ok miatt is kívánnivalót hagy maga után: a tankönyvek elavultak, és nincsenek összhangban a realitással, az elmélet sem illeszkedik a gyakorlathoz (vagy fordítva), a szakmák oktatásához hiányoznak a szakképzett mesterek, helyettesek próbálják az ismereteket átadni. A diákok többsége talán ezért is motiválatlan, de azért is, mert jellemzően nem saját választásuk eredményeképp vannak a szakoktatásban, hanem inkább mert kihullnak máshonnan.

A munkahelyre közvetített fiatalok jelenleg pincérként, árufeltöltőként, raktárosként, eladóként, címkézőként vagy konyhai kisegítőként dolgoznak. Elismerés illeti a cégeket, amelyek toleranciát és nyitottságot tanúsítanak a befogadásukkal, bár a jelzett problémák nem csak ezen fiatalokkal kapcsolatban merülnek fel: szóba került ugyanis, hogy ügyfelekkel kapcsolatba kerülőknél nagy negatívum, hogy nem értik az állam nyelvét, és nem tudják megértetni magukat románul.

Az Írisz Ház és az Ergon által felvállalt projekt keretében 2019–2022 között 300 diáknak nyújtanak tanácsadást, az együttműködést idéntől kiterjesztették a kézdivásárhelyi Apor Péter- és Gábor Áron-szakiskolákra is. Évente legalább húsz diákot kellene munkahelyre kihelyezni, ezért a megbeszélés szervezői további cégeket is megkeresnek az érdekükben. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. május 9., 9:35
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Sajnos szomorú a hejzet a szakiskolas diak nem a szakjaban praktikazik ez ojan mind rezidens doki elmegy kapálni majd a könyvből úgyis megtanulja a szivmutetet és ide megoldás kell nem beszédek

  • User
    Dátum: 2021. május 9., 21:43
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Amit említettél, az csak egyik a bajok közül. Képzeld, 37 anomália van a szakiskolás és 6-tal több az érettségire pályázó szakoktatásban. Nagyon jól mennek dolgaink. Értenek hozzá vezetőink. Aludj el szépen, …