Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Morgolódó tanácsosok

Morgolódó tanácsosok Kovászna megye

Több tanácsos is szóvá tette a megyeszékhelyi önkormányzat legutóbbi, rendkívüli ülésén, hogy a határozattervezeteket nem kapják meg a törvényes határidőnek megfelelően, a tanács­ülés előtt három nappal. Emiatt nincs idejük alaposan áttanulmányozni, ismeretek hiányában pedig legalábbis „nem illik” szavazni.

Kulcsár Tünde városi főjegyző sportszerűen elismerte, hogy igazuk van. Mint mondta, a szakapparátus mindent megtesz azért, hogy a fenti terminust tartsa, de ez – különösen a rendkívüli ülések esetében – nem mindig sikerül maradéktalanul. Az ülés napirendjén szereplő Esély Egyesülettel kötendő szerződést hozta fel példának.
– Az egyesület képviselői nem csatoltak egy olyan kimutatást, ami nélkül nem lehet szerződést kötni. Ezt mi utólag bekértük, hogy a határozatot a törvényeknek megfelelően lehessen meghozni, de emiatt kicsúsztunk. Önöknek törvényes joguk van ennek okán nem szavazni, vagy akár elutasítani a vonatkozó tervezetet, csak akkor a gyerekeket büntetjük a felnőttek mulasztásáért – mondta Kulcsár Tünde.

A határozatot egyébként elfogadta a „morgolódó” tanács. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük