Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Módosult a törvény

Módosult a törvény Kovászna megye

Nagyobb felhajtás nélkül módosították a gépkocsik műszaki ellenőrzésére vonatkozó jogszabályt. Eszerint idén januárral kezdődően a 12 évnél idősebb járművek időszakos műszaki vizsgája (ITP) csak egy évre érvényes.

A két ünnep között a Román Gépkocsi-nyilvántartó Hivatalt (RAR) és az ITP elvégzésére engedéllyel rendelkező műhelyeket levélben értesítették, hogy december 21-én a Hivatalos Közlönyben megjelent az a törvénymódosítás, amelynek értelmében 2018. január 1-je után a 12 évnél régebbi járművekre a műszaki ellenőrzés az eddigi kettő helyett egy évre érvényes.

– Kétségtelen, hogy – elvben – egy régebbi gépkocsi hamarabb meghibásodhat, de a gyakorlat azt mutatja, ez szinte kizárólag attól függ, miként tartották karban az autót. Nagyon gyakran azt látjuk, hogy egy-egy 15 éves személygépkocsinak, amelyben mindig időben olajat cseréltek, rendben tartották, még a szennyezőanyag-kibocsátása is jobb, mint egy „széttaposott”, kétéves, viszonylag új autónak – mondja az egyik sepsiszentgyörgyi műhely neve elhallgatását kérő vezetője.

A járművek műszaki vizsgáztatása kötelező jellegű, elmulasztása büntetőpontokat, bírságot és a forgalmi engedély bevonását vonhatja maga után. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. január 4., 9:40
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Új Daciánál jártam még h nem ment át a ráron fék végett,jógosan! Tízen éve olcsóbb nyugati autóval járok, jobb a fogyasztás, a co2 kibocsájtás, de most évente kell csúszót adjak,h ne kapjanak bibit műszakizáskor! Egyesek roncsokkal járnak az utakon a kettősökhöz pedig lépten nyomon kifossza a rendszer!!!

  • User
    Dátum: 2018. január 4., 9:25
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A műszakiztató zseniket is elő kellene szedni mert p÷l a szentléleki úton amíg a 100 ast nem rakod a törzskönyvbe addig a szarházi gyerek a szemét forgatja! Tehát patron úr nem elég a sarokba az az 1 kamera! Máshol is hasonló a helyzet! Sok helyen rablóból lett a pandur pár napos mérnöki egyetemmel még a Rarnal is!!!! Előbb az ilyet kellene megoldani és akkor követelőzni!!!

  • User
    Dátum: 2018. január 4., 19:40
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Amilyen utakon autozunk itt Kovaszna megyebe naponta, nem lenne meglepo ha hat-6- honaponkent kellenne muszaki vizsgara jarjunk.Koszonet a megyei utakat nem karban tarto vallalatnak.Az auto gyartok ennel ,,baratsagosabb,, palyakon tesztelik az autoikat.

  • User
    Dátum: 2018. január 5., 16:12
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Jó lenne ha ez valamit megoldana de csak pár magáncég jár jól és az állam aki 2 x annyi pénzt zsebel be! Csökkentsék az illetéket esetleg vég ezzék állami cégek a műszakizást!