Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mint a filmekben

Mint a filmekben Kovászna megye

Olyan sürgősség lesz, „mint a filmekben”: nagy tér, amely különböző rekeszekre lesz osztva, de bármelyik sarkából a teljes tevékenység áttekinthető – mondta tegnap András-Nagy Róbert kórházmenedzser, miután bemutatta az új sürgősségi osztály látványtervét.

A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban tegnap aláírták az épületre vonatkozó tervezési szerződést. Az új sürgősség a szentgyörgyiek által már csak új kórháznak nevezett épület bal szárnya mögött kap helyet.

– Egy európai normáknak megfelelő, a mai standardok szerinti működő osztályt építünk, amelyben külön helyen lesz a felnőtt- és gyermeksürgősség, és lesz egy harmadik, kivizsgáló egység, imagisztikával, CT-vel és laborokkal – mondta András-Nagy Róberta menedzser.

Hirdetés
Hirdetés

Tamás Sándor ez alkalommal is kerülte, hogy határidőket mondjon. A megyei tanácselnök szerint az egészen elképesztő bürokrácia miatt „úgy kell számolni”, hogy a tanács tavaly ilyenkor nyerte meg a pályázatot, 2019 márciusában írták alá az 1,7 millió eurós szerződést (amiből 800 ezer euró a berendezések ára), és most értek el oda, hogy az első tervezésről szóló szerződést is alá lehessen írni. „Ha majd lesz területi autonómia, állok elébe minden ilyen kérdésnek” – jegyezte meg a tanácselnök.

A kiírást megnyerő Fekete Zoltán mérnök azt mondta: figyelembe veszik a növekvő igényt és az ingatlan struktúráját úgy tervezik meg, hogy – ha kell – egy emelettel bővíthető legyen. A tervek jövő áprilisra készülnek el.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 29., 5:32
    ÉRTÉKELÉS: 6

    És a személyzetet mikor cserélik!? Mert az a hozzáállás ami ott van az elég gyengécske!!!!! Nyílt töréssel 5 órát vártam,hogy valamit csináljanak de senki nem vett számba!!!(és még biztosításom is van)!NA meg az ügyeletes orvos magatartása minősíthetetlen!!!!!!!!!!!!(tisztelet a kivetel) Nem tettem feljelentést mert volt elég bajom.

  • User
    Dátum: 2019. november 29., 18:57
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Micsoda pojáca … ő is tudja hogy ITT sohasem lesz területi autonómia ebben az életünkben.Majd esetleg az eljövendő századikban.
    Vajon majd a személyzet is szaladni fog szembe a beteggel, hogy minél hamarabb segíteni tudjanak elvégre azért tették az esküt? Ezt is nagyon kétlem. Ahogy azt is,hogy elbeszélgetnek az emberrel, empátiát mutatnak, sőt akár törvényt is szegnek,hogy olyan vizsgálatokat végezzenek el amelyet a biztosító nem fizet,csak e megbizonyosodás végett vagy akár egy kezelést a saját zsebből fognak kifizetni … Most mit tegyek ha nézem az orvosos filmeket és ezt látom ???!!!! Szerencsére tudom, hogy az film és ez a való világ … Sajnos …