Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Miniszter a fürdővárosban

A kovásznai Dacia szálló és a hozzá tartozó kezelőközpont megfelelő módon felkészült, hogy a lecsengő koronavírus-járvány közepette megnyissa kapuit – jelentette ki tegnap Violeta Alexandru. A román munkaügyi miniszter munkalátogatást tett szerdán Kovásznán.

A tárcavezető csak olyan „kiegészítő javaslatokat” tett, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos, a recepciónál elérhető információs anyagokat tegyék ki a szobákba is, hogy a vendégek „mindenütt lássák”.
– A megelőző intézkedések annál is fontosabbak, hogy a kezelésre érkező ügyfelek az idősebb korosztályhoz tartoznak. Ugyanakkor felkérem az ide érkező nyugdíjasokat, hogy szigorúan tartsák be a hatóságok és a személyzet által előírt szabályokat – hangsúlyozta a miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Violeta Alexandru elmondta: nagy figyelemmel követik a kezelőközpontokat, mert „feltétlenül el szeretnék kerülni” azt, hogy kénytelenek legyenek korlátozni ezek tevékenységét.

Felicia Maria Muntean, a Dacia szálloda gazdasági vezetője rámutatott, hogy a zsúfoltság csökkentése érdekében a rendelkezésre álló helyeknek csak 55 százalékát használják.

– Mindenki, aki nem a családtagjával jött, egyedül van egy szobában. Ez a mi szempontunkból természetesen bevételkiesést jelent, de a vendégek egészsége és biztonsága mindennél fontosabb – nyilatkozta az igazgató.

Felicia Muntean elmondta: azért június 24-én nyitottak, mert ez egybeesik a kilencedik csoport kezdési idejével, amelynek fürdőre kellett volna érkeznie, ha nem üt be a koronavírus-fertőzés. Hozzátette: az orvosok és a kezelőbázis teljes személyzete, szobalányok, pincérek kényszerszabadságon voltak a szükségállapot és a veszélyhelyzet ideje alatt, és ennek megfelelően bérük 75 százalékára voltak jogosultak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük