Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mindig van mit tanulni

Mindig van mit tanulni Kovászna megye

Idén is szép számmal jelentkeztek a Flagellum Dei MC által szervezett sepsiszentgyörgyi, kétnapos motoros vezetéstechnikai tréningre, amelyet a Sepsi Aréna parkolójában tartottak meg. Az oktató, mint a korábbi években is, ismét a Wide Roadot képviselő Bálint Levente volt, aki székelyudvarhelyi származású, de Magyarországon él, vagyis itt itthon, ott otthon van, és aki rengeteg időt tölt Erdélyben, Székelyföldön, mert nagy keletje van a hasonló tréningeknek.

Az idő ismét a motorosokkal tartott, akiknek viszont az esőtől sem illik megijedni, sőt, Bálint Levente szerint hálásak lehetnek azok, akik esőben tréningezhetnek, mert az esőben való vezetésnek is megvannak a fortélyai. Az időjárás mellett az időzítés is fontos, szezon kezdetén éppen jó gyakorolni, hogy mire eljön a túrák, a szabadságok ideje, mindenkiben frissen éljenek a hallottak, az új készségek – mondja az oktató.
Az Aréna parkolójában ismét több motorkerékpár-típus gazdái találkoztak, Hargita megyéből is jöttek jó néhányan: a versenymotoroktól a chopperekig, a túra-enduró motoroktól a sport és utcai motorokig minden kategória jelen volt. Ezek a járgányok mind mást tudnak, másképp viselkednek, ezért is mondja Bálint Levente, gondolja végig mindenki, hogy milyen motort és miért szeretne, mert házat, autót és feleséget is ilyen meggondolással szerez-vesz az ember.
A tréningen teljesen kezdők és haladók, sokadszorra visszatérők is voltak, sőt, tizenévesek is, valamint a sok férfi között egy háromgyermekes anyuka is a férjével. A tanulást az alapoktól kezdik, és a második nap végére már a gyakorlottaknak szóló dolgokra is sor kerül. Az oktató elmagyarázza és megmutatja, amit tudni kell, majd gyakorlás következik, ahol, ha kell, segít, ha kell, javít. A tantervben egyensúly és kontroll, védőfelszerelések helyes használata, szűk ívben kanyarodás, vészfékezés, előzés, hogyan kell kijönni egy elrontott előzésből, vagyis a hatékony és biztonságos közúti vezetés olyan elemei szerepelnek, amelyekre általában igen kevés idő és figyelem jut egy sofőriskolai oktatáson.
A tanulás és saját biztonságuk iránt elkötelezett motorosok azt is megteszik, tudtuk meg az oktatótól, hogy miután helyben (azaz saját településükön, városukban) elvégzik az alaptanfolyamot, alkalomadtán (ha tréninget szerveznek) elmennek a marosvásárhelyi tanintézeti pályára is – mert az egy nagyobb, összetettebb pálya, beépített akadályokkal, kiépített kanyarívekkel, vizesgödrökkel, lézeres sebességméréssel, tanterem is van.
A tréningen a Bálint Levente által írt vezetéstechnikai szakkönyvet is meg lehetett venni, mely magyarul s románul is megjelent a Közlekedési Tanintézet kiadásában (rom. IFSPR). Az érdeklődők hozzá fordulhatnak további példányokért.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük