Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mikó-ügy: november 8-ra halasztották az ítélethirdetést

Mikó-ügy: november 8-ra halasztották az ítélethirdetést Kovászna megye

November 8-ra halasztotta az ítélethirdetést a román legfelsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek a visszaszolgáltatási perében – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a bíróság szóvivője.

A Székelyföld egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott tanintézet épületeit az 1948-as kommunista államosítás során a református egyháztól vették el. A román állam 2002-ben visszaszolgáltatta az ingatlanokat a református egyháznak. Később azonban, egy feljelentés nyomán a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) büntetőpert indított a visszaszolgáltatási kérelmet elbíráló bizottság tagjai ellen, akiket 2014 novemberében jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, az ingatlanokat pedig újra államosították.

Az egyház újabb restitúciós kérését 2016 májusában elutasította a restitúciós bizottság. Az elutasító határozat megsemmisítéséért indított perben első fokon eljáró brassói táblabíróság nem fogadta el az egyház érveit. A legfelsőbb bíróság a Brassóban 2016 decemberében hozott ítélet ellen benyújtott egyházi fellebbezés ügyében hirdet ítéletet.

A restitúciós perben a bírói testület jogerős ítéletet hoz.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 25., 21:56
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Pontatlan a meghatarozas. 1948-ban a tanugyi reform kereteben az oktatast ,,allamositottak”, vagyis egysegesitettek, allami finanszirozas es felugyelet ala vontak. Az epulet feletti tulajdonjogot tovabbra is a Szekely Miko Kollegium kepviselte egeszen a ’70-es evekig. Akkor ,,allamositottak” az iskolaepuletet az iskola akkori vezetosegenek keresere, mivel nem leven allami tulajdon, nem utalhattak ki koltsegvetesi leosztasbol fojavitasra alapot. Az epulet alaga megromlott es megoldast kellett talalni a javitasra. Ekepp, az elhagyott javak allami tulajdonba vetelenek torvenye (amely a ’60-as evekben jelent meg) alapjan telekkonyveztek az allam nevere. Az ,,allamositas” a telekkonyvbe valo tulajdonjogi modositast jelenti. Tenyleg, 1948-ban az egyhzi ingatlanok allamositasi dekretuman szerepelt, de nem volt mit allamositani (telekkonyvben modositani) mert nem volt az egyhaze. A telekkonyv tartalmazza a tenyeket. Maskepp, ki epit maganak iskolaepuletet, hogy aztan masnak adomanyozza, hogy bert fizethessen hasznalataert??? Magyarorszagon sincs egyetlen reformatus kollegiumi epulet sem egyhazi tulajdonban. Mind a helyi onkormanyzatoke (epittetoike) vagy onmaguke az intezmenyeke. Igy logikus. Senki sem fizet senkinek sem bert a sajat epuleteinek hasznalataert. Nem az epuleteket, hanem intezmenyeinket kell megtarsuk epuletestol, atlathato elszamoltatasok mellett. A kormonfont egyhazas megoldas korrupcio lehetosegen kivul nem sokra nyujt megoldast. Raadasul, jogos igazunk mellett hazugsaba es hitelvesztesbe sodor. Ennyire kepesek vezetoink….