Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Miért kevés a hal?

Miért kevés a hal? Kovászna megye

Kikerült Sepsiszentgyörgy szégyenfalára, azaz a közösségi oldal hasonló nevű csoportjába annak a ténynek a szemléltetése, hogy a Lukoil benzinkút mögött levő vezetékből szennyvíz csordogál egyenesen az Olt vizébe. A városlakók által többször is jelzett rendellenességet a környezetvédelmi őrségnek is továbbítottuk, észrevételünkre a napokban kaptunk hivatalos választ.

Hirdetés
Hirdetés

Mint az a Cândea Lucian főfelügyelő aláírásával ellátott iratban áll, május 13-a és 18-a között a hivatal szakemberei a terepen vizsgálatot tartottak, és vízmintát is vettek a nem éppen esztétikus, büdös vízből. Eszerint kis volumenű, másodpercenként 1 liter alatti hozamú, háztartási eredetűnek tűnő szennyvízről van szó, amelynek forrását azonban nem találták meg.

Egy nagy kiterjedésű, esővíz-elvezetést szolgáló régi vezetékrendszeren csatlakozhatott rá egy adott ponton magánszemély vagy cég, azonosítására pár napos határidővel a vízművek közreműködését is kérték. Ahhoz képest, hogy a vizsgálatok szerint az illető kevés vizet használ, elég nagy energiát fektetett bele az elvezetésébe: amint a képen is látszik, kiépítette a csatornát, csak nem azt és nem oda, amit és ahová kellene.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 20., 12:57
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Elsősorban ha tényleg nincs csatornarendszer kialakitva a falvakban azért is kevés lesz a hal 8 éve például írom a panaszom. Brandus Szilveszter az Ozsdola polgármestere 3.500 lakosságot képvisel azzal, hogy a falu egy tartályos traktorral a földem mellé ürítik a szennyvízet, köszönöm szépen hogy ennyi év után könnyes szemmel nézhetem hogyan pusztul el az állatvilág ilyen emberek miatt.