Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mi a gond Gidófalván?

A Közüzemek Rt. közleményben nyomatékosította, hogy tudják, milyen komoly gondot jelent a lakosságnak, hogyha a közművek valamelyike akadozik, valamint azt is, hogy a vízszolgáltatás hiánya kiemelt probléma. Gidófalván a vízszolgáltatásban pár hete komoly kimaradás lépett fel, ebből az esetből kiindulva a cég vezetősége arra próbált magyarázatot adni, hogy mi okozza az ilyen jellegű gondokat.

A Közüzemek Rt. két fontos szempontra hívja fel a figyelmet: az első, hogy a kis rendszereket, amilyen a Gidófalva község esete is, alapjában sokkal kevesebb fogyasztó ellátására tervezték, ami pl. Angyaloson, a hálózat végén érezhető az alkalmasint fellépő nyomásgondok miatt.

Hirdetés
Hirdetés

Mátyás Ferenc, a Közüzemek Rt. műszaki igazgatója szerint a föld alatt lapuló problémákkal is számolni kell. Meglátása szerint már a vízhálózat kiépítésekor létezik az alapvető probléma, hiszen a pályázható összegek rendszerint a nagyon olcsó, nagyon vékony falú vezetékek beszerzésére kényszerítik mind a pályázót, mind a kivitelezőt. „Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad pályázni” – mutatott rá a szakember.  „Sőt, éppen ellenkezőleg, azonban kell azzal számolni, hogy a gyengébb anyagok használata, különösen a hegesztéseknél okozhat gondot – ez okozta a hatalmas vízveszteséget is Gidófalván. A vezetékek szakadását gyakran nehéz észrevenni, különösen esős időben, amikor nem tűnik fel, hogy valahol víz folyik az aszfaltburkolat alatt vagy éppen másutt.”

Hirdetés
Hirdetés

Angyalos esetében a Közüzemek Rt. a Sepsiszentgyörgy irányából, Szépmező felől érkező vízellátást javasolja, ami nagyjából 5 km vezeték lefektetését jelenti: ennek finanszírozást pályázati forrásból vagy önkormányzati forrásból és a Közüzemek segítségével tartja elképzelhetőnek a technikai igazgató.
Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezetője elmondta: nehezen lehet elképzelni azt, hogy a vidéki települések javarészén, további beruházások nélkül lehessen jól működtetni a hálózatot úgy, hogy a fogyasztók száma növekedik. Ugyan a Közüzemek működteti a létező hálózatot, kisebb-nagyobb hibákat orvosolja is, de Sepsiszentgyörgy esete mutatja a legjobban, hogy a lényegesebb beruházásokat az önkormányzat tudja előmozdítani. Az elkövetkező években sok változtatásra lesz szükség, azonban ezt csakis az adott település vezetőségével lehet majd megvalósítani, hisz ők tudják felmérni leginkább, hogy milyen helyi igények merülnek fel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. szeptember 13., 21:39
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Nem csak Angyaloson vannak gondok. Már Fotosmartonoson, sőt még Gidofalva felső felében is sokszor felmerül a vízhiány. Ne beszélve a zavaros, mocskos vízről, amely észlelhető az egész község területén!
    Most ha pályázati pénzből vitelezték ki, és gyenge minőségű anyagokból, akkor a fogyasztó miért kell szenvedjen és nélkülözze vagy tönkretegye a nem kicsi összegű saját befektetését!?

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 14., 9:41
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Úgy tünik fordítva ültünk a bilire!
    Mindenek előtt a községek részéről kellett volna felmérést végezni, hogy milyen igények vannak a víz fogyasztást illerőben az adott községben.(fogyasztási pont,mennyiség és tartalék figyelembe vételével )
    Ezek hiányában hogyan lehetett metervezni egy hálózatot ahol még azt sem tudjuk milyen hosszú lesz a vezeték,milyen szintkülömbsegek vannak,stb,stb.)
    Hogyan lehet meghatározó a csővet falvastagságát?
    Ha mindezek ellenére valaki döntött erről akkor minden felelősség az övé.

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 14., 13:10
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Sajnos, a palyazatokra az jellemzo, hogy a penz el van koltve, az eloljarok egy sajto tajekoztaton eldicsekszik milyen fantasztikus dolgot vittek veghez, a sajtoban megjelenik nehany „piackepes foto”, egyet lakomaznak es vege. Semmi idot allot nem viteleztunk ki, ami legalabb 20-100 evet talpon fog allni, zokenomentesen fog mukodni.
    Nagyon buszkek vagyunk a magyar idoben epitet vasut halozatra, epuletekre, a Miko epuletre, de semmi hasonlot nem tudunk alkotni,felmutatni. Ha a kozbeszerzesi torveny nem jo, akkor ossze kell fogni orszagos szinten es meg kell valtoztatni. Vannak a szakirodalomban bizonyos normak, ha azok mar nem felelnek meg az eghajlat valtozasa miatt, akkor azokot meg kell valtoztatni es be kell tartani. Ha egy vizhalozatrol beszelunk az minimum annyi evet eletkepes kell legyen, ahany evet adot a gyarto a lefektetett vezetekekre, a PEHD (az a fekete muanyag) vezetekre ez 50 ev. Sajnos a kozpenznek nincs gazdaja es csak elherdaljak. Azert neznek ugy varosaink, falvaink mint egy folytonos epitotelep, mert nem tudunk idot allot alkotni, a tervtol a kivitelezesig. De majd jonnek az ujabb valasztasok es az eloljarok megigerik, hogy kijavitsak, ujabb halozatott epitnek, stb. Ahogy a regi asztalosok mondjak, ketszer merj es egyszer vagj.