Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Merre tovább?

Merre tovább? Kovászna megye

Léleksimogató látványt nyújtott a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium 86 végzős diákjának szombati ballagása, hiszen igazgatójukkal és osztályfőnökeikkel együtt székelyruhába bújva vettek búcsút szeretett iskolájuktól.
„Hová tovább? Merre tovább? Hogyan tovább?” – tette fel a nagybetűs élet egy fontos küszöbét most éppen átlépő diákok, de maga és a tanintézmény tanárai nevében is a húsba vágó kérdést dr. Kondor Ágota igazgató, majd így folytatta: „Ilyenkor pedagógus és szülő egyaránt elgondolkozik, hogy segítettünk-e nektek, segíthetünk-e nektek jól dönteni? Vajon megtanítottuk-e nektek az igazán fontos dolgokat, vagy azt, hogy a megszerzett tudást hogyan használjátok magatok és embertársaitok hasznára, örömére?”
Az elhangzott kérdésekre az ünnepi beszédeket követő díjkiosztás részben választ adott, ugyanis a három osztályból 50 tanuló részesült jutalomban tanulmányi eredményei, a tantárgyversenyeken elért helyezései, valamint a kultúra és sport területén kifejtett tevékenysége elismeréseként. A XII. A, B és C osztály évfolyamelsője Benkő Zoltán, Bodó Norbert és Zsiga Szidónia lett. A kollégium aranyoklevelét Benkő Zoltán, az ezüstöt pedig Bănică-Solymosi Írisz érdemelte ki. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük