Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Méretes konténert loptak

Méretes konténert loptak Kovászna megye

Az idén januártól bevezetett szigorítások tükrében érezhetően nőtt a szelektíven gyűjtött hulladékmennyiség Sepsiszentgyörgyön, tudtuk meg a Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetőjétől. Emellett veszteséglistára tettek egy 100 kilós konténert, amit a központból loptak el.

Hirdetés
Hirdetés

Máthé László, a Tega Rt. vezetője elmondta, 20 százalékkal növekedett a megyeszékhelyen a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége, miután tavaly év végén bejelentették, hogy nagyobb lesz a januári számlája annak, aki hanyagolja ezt a fajta gyűjtést.

– Még nem zártuk le januárt, de máris tetten érhető a növekedés a magánházaknál, továbbá emelkedett azon személyek száma is, akik írásban jelezték a székhelyünkön, hogy azért nem raknak ki szelektív hulladékot, mert éppen nem tartózkodnak az ingatlanban. Tömbházaknál latolgatjuk, hogy milyen módszerrel kérjük számon ezt a műveletet: ott kényesebb a helyzet, de nem megoldhatatlan – részletezte a szakember, elárulva, hogy nem a szemétben turkálva követik nyomon, ki veszi komolyan a szelektálást, hanem az autókra felszerelt kamerák, GPS-rendszer segítségével összesítik a hónap végén, hogy hol nem raktak ki a kapuk elé „szelektívet”; a műveletben nagy segítséget jelentenek az átlátszó zsákok.

Érdeklődésünkre az is kiderült, hogy továbbra is komoly gondok vannak az állomási zónában, ahol gyakoriak a rongálások, a zárt kuckókat üzemeltető kábeleket vágják el eddig ismeretlen tettesek. Az is meghökkentő, hogy a városközpontból, a CEC háta mögül közel 100 kilogrammos vaskonténert loptak el pár hete ugyancsak ismeretlen tettesek.

– Ócskavasnak adhatták le, de az sem kizárt, hogy erdő közötti hétvégi házhoz vitték el a méretes hulladékgyűjtőt – tippelt Máthé.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások