Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mentőövet maguknak

Miután a megyei tanács pénteki ülésén jóváhagyta a közüzemek szolgáltató társaság törzstőke-növelését 140 ezer lejjel, rendkívüli hétfői ülésén a szentgyörgyi városi tanács is megszavazta az egyetlen napirendi pontként szereplő, hasonló tartalmú határozattervezetet.
Bálint József, az EMNP-t képviselő tanácsos szóvá tette, hogy közel 3 milliós összeg átutalásáról kell dönteniük a közüzemek javára, amit a város „saját zsebéből” vesz ki, előzetes gazdasági bizottsági megtárgyalás nélkül. Vajon nem menedzselési gondok miatt szorul-e rá a vállalat a tőkésítésre? Esetleg a városnak az év vége előtt gyorsan el kell költeni egy nagy összeget, amit még fel is kellene használni? – tette fel a kérdést. Azt javasolta, hogy a következő tanácsülésre hívják meg a szolgáltató vállalat igazgatóját, hogy számoljon be a menedzselés menetéről, illetve a vezetőség fizetésére is kíváncsi volt. (Hasonló kérés fogalmazódott meg a megyei tanács ülésén is.)
Sztakics Éva alpolgármester elmondta, egy előző tanácsülésen Tóth-Birtan Csaba részletesen megindokolta, miért van szükség a tőkésítésre, de elfogadta az EMNP-s tanácsos javaslatát, a testület pedig jóváhagyta a törzstőke-növelést, amelyre a vállalat minden részvényesénél sor került tulajdonrésze arányában. Erre azért van szükség, hogy be tudják fejezni Szentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló ivóvíz- és szennyvízhálózata bővítésére, illetve kiépítésére 2011-ben elindított pályázatba foglalt munkálatokat, amelyre az elszámolási időből való kifutás miatt az unió már nem adott pénzt, így a közüzemek saját tőkéjéből finanszírozta azokat, ameddig tudta. Ha viszont az év végéig hátralevő munkálatokat (Nyujtódon és Szotyorban) év végéig nem adja át, akár a pályázati pénz visszafizetésére is kötelezhetik. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások