Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mélyszegénység ellen

Mélyszegénység ellen Kovászna megye

A hátrányos helyzetű övezetek fejlesztésére hívna le uniós alapokat a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A cél az Őrkő negyed és Szépmező lakótelep mélyszegénységben élő közösségének a felzárkóztatása.

Azonban a pályázat lebonyolítására szükség van egy helyi akciócsoportra, illetve egy fejlesztési stratégia kidolgozására. Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete legutóbbi rendkívüli ülésén döntött a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület létrehozásáról, amelynek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat mellett tagja négy nem kormányzati szervezet és egy cég is.

A határozat előterjesztésekor Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, ez az együttműködési forma az önkormányzat, a civil és a gazdasági szféra között alapvető előfeltétele annak, hogy a helyi akciócsoport elkészíthesse a hátrányos helyzetű övezetek stratégiáját, és majd benyújthassa a pályázatot. Maga az egyesület tagsági díja ebben a fázisban alig 50 lej, fűzte hozzá az alpolgármester.

„Az egyesület legfőbb célja, hogy elkészítse azt a fejlesztési stratégiát, amivel pályázni lehet a szociális, egészségügyi, oktatási és infrastrukturális fejlesztések megvalósítására”, magyarázta Tóth-Birtan Csaba, aki szerint az Őrkő lakónegyed a fő célzóna, de pályázni szeretnének a szépmezői lakóövezetben élők felzárkóztatása érdekében is. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. szeptember 28., 17:54
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A strategiaban szerepel a szocialis, egeszsegugyi , oktatasi es infrastrukturalis fejlesztes. Az egeszsegugyi meg az oktatasi stimmel. A masik ketto……csak ugy ingyen? Megint semmi munka, feleloseg,kotelezettseg? Ha meg lesz a palyazat,tessek nyilvanossagra hozni! Szeretnenk tudni megint mit kapnak ajandekba a ciganyok.Hatranyos helyzetu idosek erdekeben miert nem inditanak unios palyazatot? Ok valamikor adoztak kemenyen az allamnak es most nyomorognak alamizsna nyugdijaikbol!!

  • User
    Dátum: 2017. szeptember 28., 19:43
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Tanulni,tanulni majd dolgozni,dolgozni:amig ezt nem erti meg a ciganysag addig a tarsadalom peremen es szegenysegbe fognak elni.Az unios penzek folet ugyis az -ugyintezok-teszik zsebre.