Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megvásárolnák a kisvasutat

Megvásárolnák a kisvasutat Kovászna megye

Tegnap délben Brassóban Kovászna Megye Tanácsának és Kovászna Város Tanácsának közös küldöttsége kinyilvánította, hogy élni kíván elővásárlási jogával a kommandói kisvasút ügyében. Tamás Sándor megyetanácselnök szerint ez egy „ipartörténeti és turisztikai érték”, ami fontos lenne, hogy helyi köztulajdonba kerüljön.

Hirdetés
Hirdetés

Az elöljáró szerint „lassan de biztosan” visszaszerzik az önkormányzatok a kilencvenes évek elején elkótyavetyélt értékeket.

– A kommandói kisvasút visszaszerzésére határozott akarat van, ez ügyben egyöntetű döntést hozott Kovászna Megye Tanácsa, van erre a célra elkülönített pénzünk, és most jogi lehetőségünk is, hogy végre visszaszerezzük, amit a kilencvenes években felelőtlenül kiprivatizáltak. Ugyanez a helyzet Kovászna város esetében is – mondta el megkeresésünkre Tamás Sándor.

Az elképzelések szerint Kovászna megvásárolná a tündérvölgyi részt, a megyei tanács, tulajdonképpen Kommandó „helyett”, amelynek költségvetését meghaladja ez a beruházás, a Kommandó területén fekvő részt. Erre legutóbbi ülésén 800 ezer lejt különített el saját költségvetéséből a megyei tanács. 

Az elővásárlás nem jelenti azt, hogy ezen az összegen automatikusan megkapják a létesítményt. Az eljárás szerint egy 30 napos határidőn belül mások is licitálhatnak a keskenyvágányú vasútra. Ha senki nem ad többet, az igénylők megkapják a siklót. Amennyiben valaki többet ajánl, akkor ismét megkeresik az elővásárlási joggal rendelkező megyei tanácsot, hogy hajlandó-e ugyanannyit megadni érte. Az elővásárlási jog tehát akkor érvényesül, ha két vagy több vásárló ugyanazt az összeget ajánlja – magyarázta Tamás Sándor.

Ezek szerint, a legszerencsésebb esetben, a folyamat leghamarabb január közepén zárulhat le.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük