Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megvan az építkezési engedély!

Megvan az építkezési engedély! Kovászna megye

Pénteken Kézdivásárhelyen találkoztak a székelykeresztúri, szépvízi és kézdiszéki tejszövetkezetek vezetői, valamint a pirostarkaszarvasmarha-tartók egyesületének helyi képviselői. A megbeszélésre nem véletlen folytán került sor, hiszen a Kézditej képviselői megkapták az építkezési engedélyt, pár nap múlva a céhes városba érkeznek a gyártósor első elemei.

Hirdetés
Hirdetés

Az építkezési engedélyt a Kézditej Szövetkezet kérelmezte a városházától február 23-án, és március első hetén kézbe is kapták azt Bokor Tibor polgármestertől. A tehéntartó gazdákat összefogó tömörülés az egyes számú ipari parkba kérelmezte az engedélyt, ahol az egyik csarnokban 1.495.116 lej értékben végeznek beruházást Fekete M. Zoltán építészmérnök tervei alapján.

A munkálatok során a meglévő, már részükre átadott csarnok belsejét alakítják át úgy, hogy az be tudja fogadni a gyártósort, erre a városháza 36 hónapos türelmi időt adott. A beruházás során a terepet elő kell készíteni a gyártósor befogadására, hőközpontot, rakodóállomást, nagyobb hűtőházat és saját ülepítőállomást is építenek, mindezek mellett a csarnok körüli szűkebb területet is rendezik.

A három szövetkezet és a szarvasmarhatartó-egyesület képviselői a helyi tejfeldolgozást elsőként felkaroló, azt szorgalmazó Fejér László Ödön szenátorral közösen megtekintették a csarnokot, ahol a már nagyobb tapasztalattal rendelkező Hargita megyeiek hasznos tanácsokkal látták el kollégáikat. A szenátor a látogatás összegzéseként érdeklődésünkre elmondta: székelykeresztúri és szépvízi barátaikkal, az állattartó gazdákkal közösen indultak el Székelyföldön a „tej útján”, amely Kézdivásárhelyen egy fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen a több kiló súlyú dokumentációt sikeresen összeállították, és annak eredményeképpen megkapták az építkezési engedélyt, kezdődhet a tejgyár építése.

– Nem ez az egyetlen jó hír, hiszen március 15-én, éppen a magyarság ünnepén érkezik Kézdivásárhelyre Olaszországból az első kamion, ami a szükséges berendezések első részét szállítja le. Hargita megyei partnereinkkel nem csak megtekintettük a majdani üzem helyét, hanem azt is számolgattunk, miként tovább. Hiszen októberig fel kell építenünk ezt az üzemet, de utána el kell adni a termékeket, piacra lesz szükségük. Közösen indultunk el, együtt, egymást kiegészítve folytatjuk ezt a kezdeményezést, hiszen összefogásban az erő – hangsúlyozta a politikus, elmondva, hogy 2,5 millió értékű gép érkezik majd Kézdivásárhelyre, köszönhetően a Pro Economica Alapítványnak és a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségnek (AFIR), így az összberuházás értéke kb. hárommillió eurót tesz ki.

Fejér László hozzátette: a lakosság hozzáállása mindennél fontosabb, így arra kéri a székelyföldieket, vásároljanak helyi termékeket, az üzletekben részesítsék előnyben a három szövetkezet portékáját, hiszen azzal Székelyföld gazdasági erejét erősítik, munkahelyek létesítéséhez és megtartásához járulnak hozzá. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 8., 7:51
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A kerelmezes hamar ment februar 23 an es Marcius elso heteben kezbe is kaptak az engedelyt . Tobb kilo sulyu dokumentaciot sikeresen osszeallitottak… GRATURALUNK A GYORS ES KITARTO MUNKAJUKERT,EROFESZITESEIKERT I

    • User
      Dátum: 2021. március 8., 20:29
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Jó hogy egyeseknek ilyen hamar sikerul megapixeles az Építkezési engedélyt mert nekem egy fél év után se sikerült megkapjam és csak a Gázra kellett volna nem valamint nagy Átrendezésre

    • User
      Dátum: 2021. március 8., 13:56
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Tejgyár, tejüzem – egyszerűsítés, szerencsére a magyar nyelv eléggé rugalmas ahhoz, hogy ne kelljen mindent megrágni mint a német nyelv esetén. Kézdin a Smode helyén sokan dolgoztak tejgyárban, azaz nyers tejet feldolgozó, különböző tejipari termékeket előállító üzemben. Mindenki érti miről van szó. Szentgyörgygön pl. sz.rgyár van, a helyiek becézik így az ülepítőt, mindenki tudja, hogy mi az. 🙂

  • User
    Dátum: 2021. március 8., 15:30
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A fejesek szakítanak ebből is! Mennyiért vásárolják fel a tejet a gazdától?! 1 lej körül!!!! Jó gazda aki 50-60 litret le tud adni a tehenek után! Az 2000 lej jövedelmet sem hoz ki tejből!😤
    Mindenkinek nem lehet többszáz tehene…..

  • User
    Dátum: 2021. március 8., 16:18
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ez szép csak amire gyárlesz ara nem marad marha s akkor a tejet kell importalni gazdákat kéne biztatni s támogatni mert ezek az árak egy nagy 0

  • User
    Dátum: 2021. március 8., 16:41
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Itt volt a tejgyar kezdin, csak akkor kellett a keszruhagyar egyeseknek es az RMDSZ ezt elintézte.Most megint elintézte hogy legyen újból.Mekkora barmok vagyunk,uj fej az RMDSZ ahogy akar

  • User
    Dátum: 2021. március 8., 17:43
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A gond az hogy a példát egy olyan gyárról vették amelyik 3 szor csőd szélén lavírozott ,valamint nincs hozzáértő személy a csapatban és így ugyanabban a helyzetben lesznek mint a kereszturiak… Meredek amikor a politikusok lesznek a tejipari szakemberek.. nem akarok jósolni de nehéz dolguk lesz!

  • User
    Dátum: 2021. március 8., 19:54
    ÉRTÉKELÉS: 0

    8;11 —Lesz e elegendo tej ??? Ma a tejtermek elo allitashoz nem kell tej !!! Itt nem a haztaji termekekre gondolok hanem az ipari tejtermekekre.

  • User
    Dátum: 2021. március 8., 22:45
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Hatalmas leptekkel vezetnek minketaz ertunk faradozzo vezetoink . 30evvel ezelott volt tejfeldolgozonk es most eu s tamogatassal lehet megint i IGAZI SIKERNEK LEHET ELKONYVELNI.