Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megtanulnak dönteni

Megtanulnak dönteni Kovászna megye

„Az egész ország számára mintaértékű lehet majd a Sepsiszentgyörgyön most szerveződő ifjúsági parlament, melynek legfőbb célja, hogy ne szülessen a fiatalságot érintő döntés az ifjak megkérdezése nélkül” – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen Vargha Fruzsina alpolgármester és Farkas András, a Pont-csoport vezetője beszélt az innovatív kezdeményezésről.

A fiatalok erőforrást és lehetőséget jelentenek a város számára, ezért is szerveződik az ifjúsági parlament – fejtette ki Vargha Fruzsina. Nem mellékesen az önkormányzat azt is reméli, hogy megtudhatja tőlük, mi az, amiért elmennének a városból, illetve ötleteket, javaslatokat vár arra vonatkozóan is, mi az, amivel rábírhatók lennének a visszatelepedésre. Mert fontos ugyan elmenni világot látni, de a megszerzett tapasztalatokat jó hazahozni – érvelt a fiatal alpolgármester.

Hirdetés
Hirdetés

Az ifjúsági parlament alapszabályzata, az önkormányzattal, illetve a közösséggel való együttműködés kerete és tartalma már a legvégső fázisban van, e héten közmeghallgatásra is kiírják.

„Az új döntéshozatali szerv létrehozásának origójánál az a kérdés állt, hogy mi kell ahhoz, hogy a város 10 év alatt radikálisan megváltozzon” – árulta el Farkas András. Arra a következtetésre jutottak, hogy a részvételi folyamatok erősödése, ezért Erasmus-pluszos pályázati keretből fogtak neki az ifjúsági parlament felállításának, amely egyszerre jelent részvételi programot és tanulási lehetőséget a fiataloknak. Attól függően, hogy ki mennyire köteleződik el a közös ügyeknek, mennyi időt szán rájuk, a parlamentnek három szinten lehet tagja lenni. Első szinten bármelyik, a városhoz kötődő fiatal tag lehet, ez pedig azért nyereség számára, mert az egy hétvégés, évente kétszer megszervezett parlamenti ülések ideje alatt előadásokon, műhelyfoglalkozásokon vehet részt, ahol olyan ismereteket sajátíthat el, amelyeket saját életében is hasznosíthat, ha mérlegelni, irányt választani kell. Második szinten létrejön egy állandó tanács, amelyben a parlamenti tagok közül véletlenszerűen kiválasztott harminc fiatal és a helyi tanács tagjai fognak részt venni. Harmadik, legfelső szinten egy operatív tanács, a társmenedzsment áll, amely az önkormányzattal és a helyi tanáccsal együtt hozza meg a döntéseket.

Azok, akik rendszeresen részt vesznek az ifjúsági parlament munkájában, megérthetik majd, hogyan működik az önkormányzat, mit jelent egy döntés előkészítése, miért nem születik meg másnapra az, amit kérnek, milyen procedúrán megy keresztül egy határozat – hangzott el. Kialakul bennük majd egy kritikus gondolkodás, ez az, ami idővel város radikális megváltozását készítheti elő.

Az ifjúsági parlamenti tagságra pályázóknak várhatóan már e hónap megnyílnak az (online) kapuk, nyár végén pedig megtartják az első ülést is – jelentette be Vargha Fruzsina.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás