Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megkezdődött a tanév

Megkezdődött a tanév Kovászna megye

Országszerte több mint 2,3 millió, Kovászna megyében pedig közel 33 ezer óvodás és iskolás kezdte meg a tanévet tegnap. A diákoknak az első nap mindig jó hangulatú és izgalmas; hogy a továbbiak hogyan alakulnak, az nemcsak számukra lesz érdekfeszítő. A tanári karrier pedig amúgy sem szűkölködik fordulatokban, hiszen mindenki ezen dolgozik, élen a kormánnyal, a parlamenttel, a tanügyminiszterrel.

Idén mintegy nyolcszázzal kevesebben indultak iskolába, mint tavaly: 6 és fél ezer óvodás, 11 ezer elemista, közel 8 és fél ezer gimnazista, 4 és fél ezer középiskolás, másfélezer szakiskolás, 308 felnőtt diák a posztliceális oktatásban és az esti tagozaton. A megszokottnál korábban kezdődő tanév első féléve február 2-ig tart, a második február 13-tól június 16-ig, tehát 169 tanítási napból áll. A vakációk december 24-e és január 8-a, február 4–12., április 19–30., valamint június 17-e és szeptember 10-e között lesznek.

A legnyomasztóbb a tanítók, tanárok számára az akut tankönyvhiány az elemiben és az ötödikben, amihez nem lehet hozzászokni, noha nem most ütötte fel a fejét. A 6-12.-esek utánnyomott tankönyveivel nincs gond, de az új tantervek szerint kialakítottak nem készültek el, nem fordíttattak le (ha eddig nem volt rentábilis, ezután sem lesz), s feltehetőleg ez már így marad. Az ötödikesek áthidaló megoldásként elkészült, több tantárgyat összefoglaló kivonatát csak románul nyomtatták ki, tehát használhatatlan a magyar ötödikesek számára, ráadásul a segédanyagokat kitiltották az iskolákból. Annyi biztatót tudott közölni Kiss Imre főtanfelügyelő, hogy a Bihar megyei tanárok a héten társadalmi munkában lefordítják, és lektorálás után jövő hétre a világhálón elérhetővé teszik magyarul ezt az ideiglenes tankönyvet.

Több mint nyolcszázan kezdenek

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban a végzősök 28 előkészítős kisdiákot vezettek be a tanintézmény udvarára az iskolahimnusz akkordjaira, a legkisebbek szavalatai után Bejan András igazgató köszöntötte a jelenlévőket, majd a diákoknak üzent: „egy tanintézmény eredményessége nemcsak a pedagógusok munkáján, a szülők odafigyelésén, az iskola felszereltségén múlik, hanem diákjai hozzáállásán is”. Miután az intézményvezető eredményes tanévet kívánt a 31 osztály 814 diákjának és a pedagógusoknak, Gyenge Edit, az oktatási minisztérium államtitkári tanácsosa tolmácsolta a tárcavezető üzenetét.

Negyvenöt „főszereplő” a baróti tanévnyitón

Tegnap a Gaál Mózes Általános Iskola és a Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceum közös udvarán tartották Baróton a tanévnyitót. Az ünnepséget az érkező negyvenöt előkészítős diák nyitotta meg, tőlük Máthé Anikó óvónő búcsúzott, Tókos Gabriella tanítónő pedig köszöntötte őket.
Bán Annamária, az általános iskola igazgatónője beszédében egy rossz és egy jó hírrel szolgált: „Több évfolyamnak nincsenek tankönyvei, de pedagógusaink felkészültek arra, hogy ezt a hiányt áthidalják, jó hír viszont, hogy az ötödikesek a románt már külön program szerint fogják tanulni” – közölte. Ezután Cristian Claudiu, a líceum igazgatója és Lázár-Kiss Barna András polgármester szóltak a diákokhoz, szülőkhöz, a tanévre áldást Bíró Károly római katolikus segédlelkész mondott.

Líceumi és szakosztályok Kovásznán

A Kőrösi Csoma Sándor Líceumban és a hozzá tartozó Orbán Balázs Iskolában, valamint a csomakőrösi 1–4. osztályos iskolában 1053 diák kezdte meg a tanévet. Becsek Éva líceumigazgató kérdésünkre elmondta: idén 70-nel kevesebb diákkal kezdték a tanévet, mint tavaly. Két természettudomány és 2 humán osztály (román és magyar tannyelvű), illetve a szakiskolában 3 osztály: szállodai dolgozó (magyar), asztalos, ács, parkettás (magyar) és asztalos (román) indult.
Az igazgatónő megjegyezte: a nyár folyamán a szükséges osztályokban elvégezték a meszelést, az Orbán Balázsban jelenleg is zajlik a kerítés cseréje, és következik az épület külső festése is. Ugyanakkor remélik, hogy a PNDL kormányprogram keretében megkapják az anyagi támogatást a líceum új épületszárnyának megépítésére, ami plusz 6 osztálytermet jelentene. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. szeptember 12., 7:19
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Ez egy kicsit tulzás, pl. Gelencén az óvonok ugy gondolták nekuk elér szerdán kezdeni. Van még ilyen telepules valaki tudja, csak kivancsiságbol?