Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megfigyelőrendszerek, sepsiszaki-szaknévsor

Megfigyelőrendszerek, sepsiszaki-szaknévsor Kovászna megye

Amint tegnapi lapszámunkban is olvashatták, a lakókörnyezet és a lakónegyedek volt a témája a nyolcrészesre tervezett sajtóértekezlet-sorozat harmadik kiadásának a sepsiszentgyörgyi városházán. Antal Árpád polgármester mellett Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, valamint Magyarósi Imola és Zsigmond József tanácsosok fejtették ki ezzel kapcsolatos elképzeléseiket. Tegnap a parkolóhelyekről, a fák kivágásáról és a hőszigetelésről esett szó.

Hirdetés
Hirdetés

A két tanácsossal folytatott beszélgetéseken kiderült, igény lenne arra, hogy valaki tájékoztassa a lakótársulások adminisztrátorait a törvényes keret esetleges változásairól, eligazítsa őket az – enyhén szólva – nem egyértelmű jogszabályok között. Ezt nyitottan fogadták az illetékesek, a munkába megpróbálják bevonni a Babeş-Bolyai Tudományegyetem szakembereit is.

A tetőjavítás és szigetelés szintén problémaként jelent meg – elsősorban azért, mert nagyobb anyagi erőfeszítést jelent a lakók részéről, és felrótták azt is, hogy helyenként elhanyagolt állapotban vannak a járdák, sétányok. Antal Árpád fontosnak nevezte ezeket az észrevételeket, mert „hiába építünk arénát és terelőutat, ha a lakó minden reggel ugyanabba a kátyúba lép bele a lépcsőház előtt”.

Tóth-Birtan Csaba elmondta: a tavaly egyhektárnyi apró javítást végzett el az önkormányzat saját cége, amire „egész biztos” nem kaptak volna közbeszerzésen vállalkozót. Az észrevételek alapján bekerítik a játszótereket, de a lakóknak is részt kell vállalniuk a működtetésben, hiszen a kerítést megcsinálhatja az önkormányzat, de „nem nyithatja ki minden reggel nyolckor az összes kaput”.

Külön tétel a liftek szerelése azokban a tömbházakban, amelyekben 1989-ben erre már nem került sor. Az önkormányzat – a tervek szerint – 70 százalékát vállalná át a költségeknek (egy lift 20-30 ezer euró), a többit a lakóknak kellene állniuk. Gondot jelentenek a nagy lakossági tartozások (van, ahol ez eléri a 400 ezer lejt lakóközösségként), és bár nem részletezték, hogy kik a nagy adósok (megérne egy külön misét – szerk.), hangsúlyozták, hogy nem a kisnyugdíjasok. További „tételek” a problémalistán a víz túlszámlázása, a nedves alagsorok, a „kisajátított” szárítók, a biciklitárolók, a lépcsőházak karbantartása, biztonsági videokamera-rendszer telepítése.

Magyarósi Imola és Zsigmond József – első körben – hét jobbító programot javasol. Egységes, kétnyelvű lakcímtáblákat helyeznek ki mind a 942 lépcsőházra, ami esztétikailag is megszabja a bejáratot, és megkönnyíti az egyébként rendkívül nehézkes tájékozódást. Megfigyelőkamerákat helyeznek el, ahol erre igény van, főleg a zömmel idősek által lakott lépcsőházak bejáratához. Folytatják a biciklitárolók telepítését, de terveztetnek egy, a mostaniaknál kisebbet is, ami szűkebb helyre is elfér. Sepsiszaki.ro néven honlapot hoznak létre azokkal a helyi iparosokkal, vállalkozókkal, akik lépcsőházmeszeléstől a mosógépjavításon át a villanyszerelésig szerződtethetők. Folytatják a játszóterek felújítását, újak szerelését, nagyobb hangsúlyt fektetnek a képzésekre, ösztönzik az online platformok bevezetését.

Antal Árpád polgármester leszögezte: semmi sem lesz „ingyen”, elvárják, hogy a lakók tevőlegesen vagy akár anyagilag hozzájáruljanak a tervek megvalósításához, mert „a mi városunk, a mi – mindannyiunk! – felelőssége”. Az önkormányzat megpróbál – sokszor a jogi kereteket feszegetve – segíteni, megoldásokat találni, de ez csak az emberek, a városlakók támogatásával lehet sikeres, ehhez kérnek segítséget. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 25., 8:35
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A bérbe adott parkolóhelyekkel az a baj, hogy mikor a gazdája elmegy az autójával és a városban máshol leparkol, akkor éppen két helyet foglal az az egy autó egész nap. Persze a városnak ez egy jó bevétel, de a lakóknak több eszük is lehetne!

    • User
      Dátum: 2021. március 25., 14:53
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Az Ág utcában, több mint egy évig olyan is volt,hogy az úgymond fizetett parkoló lakattal le volt zárva, soha nem állt ott autó, s licit nélkül kapta a helyet. Mikor szóvá tettem, azt a választ kaptam, hogy azért került oda, mert kezdődnek a munkálatok az ÁG utcában, s másik helyről átrakták ide. Az idén levették a bilincset. Etetnek még mindig, akit lehet. Senki se kéne állandó parkolhelyet béreljen! Nálunk minden az ismeretség s a pénz körül forog!