Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megalapozatlan az ítélet

Megalapozatlan az ítélet Kovászna megye

Amint arról már beszámoltunk, a Sepsiszentgyörgy zászlóját jóváhagyó határozat után, alapfokon a Kovászna megye zászlaját elfogadó kormányhatározatot is érvénytelenítette a Brassói Táblabíróság. Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elképesztőnek tartja, hogy Romániában mindez megtörténhetett.

Sepsiszentgyörgy esetében a „reprezentativitás” hiányával indokolták a megsemmisítő ítéletet, álláspontjuk szerintük ugyanis a többnemzetiségű települések esetében – amilyen Sepsiszentgyörgy is – a zászlónak ezt a tényt tükröznie kellene.

Hirdetés
Hirdetés

Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület ennek kapcsán közleményében leszögezi, hogy „Sepsiszentgyörgy zászlaja nem magyar, székely vagy román elemekből áll, hanem tudományosan megtervezett jelkép. Közepén Románia kormánya által 2007-ben elfogadott hivatalos városcímer, a zászló lapja meg kétszínű: arany–kék, amely teljesen világosan a címerpajzs kék–arany mázaiból adódik. Kovászna megye zászlaja széles aranysávval vágott kék téglalap, melynek közepén a megye 2007-ben elfogadott hivatalos címere kapott helyet. Ez tulajdonképpen Háromszék történelmi címere, melyet Erdélynek Romániához való csatolását követően a román hatóságok 1928-ban hivatalosítottak”.

Rámutatnak, hogy „egy közigazgatási jelkép, legyen az címer, avagy zászló, nem nemzetiségi statisztika, hanem a teljes közigazgatási egységet jelképezi. És nincs is semmiféle nemzetiségi követelmény, még a hivatkozott zászlótörvény részéről sem”.

Mindezek figyelembevételével azt javasolják az alperes önkormányzatoknak, hogy „a per során ne bonyolódjanak bele a felperes oda nem illő keresete pontjainak cáfolatába, hanem kizárólag tudományos érveket hozzanak fel, hisz azok egyértelműek”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. június 22., 9:17
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Amig valakik a zászló körül forogtak 32 évet, addig az erdélyi magyarság legalább 15-×0% ot fogyott!!! Eladták 1$ ért a gyárakat, majd az ügyeskedők ócskavasként értékesítették! Előtte/ utána milliókat kaptak állami támogatásként! Mások ingyen hoteleket, mezőgazdasági területeket kaptak szinte ingyen, most milliókat ” pályázat” címen egy jól dörzsölt tolvajbanda segítségével!!!!
    Mi jutott a népnek?! Megaláztatás, szegénység, fájdalom! Sok munkásember rosszabbul él mint 89 előtt!!!
    Hajrá zászlósok! Még jó, h 9 fölött az üzemanyag, mert az utjaink járhatatlanok! Lassan falukon bezártak az iskolák, a sárgabuszok lerobbantak!