Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megalakult a NYISZ

Megalakult a NYISZ Kovászna megye

Tegnap délután tartották a NYISZ, vagyis a Nyujtódi Ifjúsági Szervezet alapító ünnepségét a helyi kultúrotthonban. Az eseményen többek között ígéretet kaptak a fiatalok Boros Vilmos plébánostól, hogy az egyház régi telkét átalakíthatják ifjúsági központtá.

Hirdetés
Hirdetés

Az ünnepségen a nyujtódi fiatalokon kívül részt vettek a Magyar Ifjak Kézdiszékért (MIK) szervezet képviselői, más települések ifjúsági szervezeteinek tagjai, valamint jelen volt Fejér László Ödön szenátor, Oláh István Kovászna megye tanácsának képviseletében, Gáspár Csilla, az RMDSZ kézdivásárhelyi nőszervezetének alelnöke, illetve Boros Vilmos helyi plébános.

Erős Rudolf, a MIK elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd Fejér László szenátor szólt a fiatalokhoz.
– Mi, idősebbek, azért dolgozunk, hogy nektek jobb legyen, de ezt csak úgy tudjuk, ha ti megmondjátok, mit kell tennünk értetek – emelte ki. Boros Vilmos plébános elmondta, örömmel nyugtázta a fiatalok kezdeményezését, s hozzátette, az egyházközség részéről felajánlja a lehetőséget, hogy kibéreljék díjmentesen a rozoga állapotban lévő, egykori művelődési központ, később cukrászda épületét, és alakítsák ifjúsági központtá.

A fiatalok a rendezvényen szavazták meg szervezetük elnökségének tagjait, így Deszke Kriszta lett a NYISZ elnöke, Jakabos Júlia, illetve Keresztes Zoltán lettek az alelnökök, a titkári pozícióra pedig Vargyasi Hunort bízták meg.

Deszke Kriszta, a megalakult NYISZ elnöke fontosnak tartja, hogy a környékbeli ifjúsági szervezetekkel szoros kapcsolatot alakítsanak ki, hiszen egy céllal létesültek. Szeretne olyan programokat szervezni (nem csak) nyujtódi fiataloknak, ahol megismerhetik jogaikat, feltérképezhetik Kovászna megyét, de szívügye a zenei foglalkozások, tevékenységek is. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 9., 8:33
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Köszönjük szenátor úrnak, hogy így odaáll az ifjúság mellé, és semmilyen politikai szándék nélkül teszi mindezt. Alkalmazza az irodájában Rudolfot, aki nemrég még az EMNP-nek volt a fő hangadója, Balázs Attila jelöltnek egyik alapembere és a csillagos párt alkalmazottja. Rudolf, aki minden volt, csak RMDSZ-es nem, megkapta az újabb zsíros állást a másik pártnál és most kitűzte a tulipánt a piros ingjére és zengi az újabb ódát: köszönjük elnök úr, köszönjük szenátor úr, köszönjük rmdsz.