Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még van munka bőven

Még van munka bőven Kovászna megye

Jelentős anyaországi, de helyi és megyei önkormányzati támogatással, valamint a hívek összefogásának köszönhetően épül Felsőháromszék egyetlen új temploma, ami Kiskászonban található. A munkálatok a vége felé tartanak, egyedül a vírusos időszak rontotta el az elképzeléseket.

Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános érdeklődésünkre elmondta: mivel télen sikerült a munkafrontot biztosítani, így jó ütemben haladtak az építkezéssel, az épületen a csatornákat kell még felszerelni, kialakítani a fűtésrendszert, átköltöztetni a régi templomból a harangokat, és levakolni a most még pirosban levő épületet, illetve a hozzá tartozó területet is rendezni kell.

Hirdetés
Hirdetés

Az épülethez hozzátoldottak egy szárnyat is, amelyet közösségi célokra használnak majd. Mint kiderült, a bővítés remek ötletnek bizonyult, ugyanis a kézdiszentléleki önkormányzat le szeretné bontani az iskola leromlott épületét, így a gyerekeknek lesz hová járjanak. Hogy ez lehetővé váljon, még apró munkálatokra van szükség azon az épületrészen is.

Az épület befejezéséhez előreláthatóan még kb. 200 ezer lejre van szükség, a költségeket nehéz pontosan megbecsülni az euró változó árfolyama miatt. A szalagvágást – ha minden jól megy – 2021-ben tartanák meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük