Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még tart a készenlét

Még tart a készenlét Kovászna megye

Hétvégén újabb sertéspestis-fertőzés gyanúja merült fel egy erdővidéki gazdaságnál. Az illetékesek a helyszínre siettek, mintákat vettek, és a bukaresti laboratórium visszajelzését várják.

Hirdetés
Hirdetés

Kérdéseinkre dr. Sikó-Barabási Sándor háromszéki főállatorvos kifejtette, sajnos, újabb esetek igazolják, hogy továbbra is gondot jelent az afrikai sertéspestis Háromszéken. Korábban csupán a vaddisznóállomány kapcsán érkeztek aggasztó jelentések, elhullt, illetve kilőtt, utólag bevizsgáltatott állatoknál igazolódott a fertőzés, ám hétvégén ismét egy gazdaságból jeleztek gyanús elhullásokat.
– Barót környékén lévő gazdaságnál hat malacból pusztult el kettő. Mintákat vettünk, várjuk az eredményeket. Az első malac szombaton, a második vasárnap döglött meg. A gazdaságot lezártuk, fertőtlenítést végeztünk, és várjuk a további fejleményeket – részletezte dr. Sikó, hangsúlyozva, a további intézkedések nagyban függnek a laboreredményektől.

Az is kiderült, hogy az elmúlt időszakban a háromszéki vadászok már nem jelentik a vaddisznóhullást, a szakember szerint valószínűleg kevesebb vadat ejtenek el, illetve az elhullt egyedeknél arra hivatkoznak, hogy vadak eszik meg a tetemeket, ők már csupán bőr- és csontdarabokat találnak

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 3., 23:07
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Ossze vissza dumal a „szakember’ csak megjelenjen az ujsagba az a fontos. Idaig azt mondta a vadisznok hordoztak erdovideken a pestist, a malacokat vajon honnan vettek es miert nem koboznak el minden sertest 8 km korzetben es fizetnek ki mindenkinek a disznokat? Azert mert egyesek kellet penzt kapjanak belole a szekely meg rohadjon meg. Ennek az egesz cirkusznak az volt a kimenetele hogy ne lehesen a gazdasagokba disznot tartani. Tobbet nem muszaly bohockodni itt ossze vissza, de van aki ezert jo fizetest kap!!!!