Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még remélnek a méhészek

Még remélnek a méhészek Kovászna megye

Igazán nagy strapabírást kell manapság tanúsítanunk nekünk, embereknek is az időjárást illetően, hiszen tavaszi, kényeztető napsütést és fagyos szelet felváltva kapunk a nyakunkba. De mi a helyzet a méhekkel, illetve a méztermeléssel, őket hogyan érintették a kései mínuszok? A Kovászna Megyei Méhészegyesület elnökét, Deák Mihályt faggattuk ez ügyben.

– Szerencsére nagy kárt nem tettek a kései fagyok, a repce jól átvészelte, a gyümölcsfák virágai is csak hellyel-közzel fagytak le. Ebből a szempontból tehát a méhek sem szenvednek, hiszen van nekik honnan gyűjteni a mostani fejlődési időszakban – oszlatta el az aggályokat a méhész, aki szerint egy jól táplált állomány bírja a néhány napos kirepülési szünetet, ha vissza is fogja őket a gyűjtésben, azt viszont megjegyezte, hogy a fiasításnak nem tett jót, de a meglévő méhek legalább megmaradtak. – Az akác mind a vidékünkön, mind lent délen kiesett a számításunkból. Reménykedünk, hogy kompenzálja majd a napraforgó virágzása, bár a vándorméhész kollégák ebben a tekintetben sem biztatnak sok jóval, alig látnak napraforgó-ültetvényeket, mert ugyebár kiszorította a repce. Viszont hiába van most honnan gyűjteni, a méhcsaládok még nincsenek erejük teljében, nem tudnak sok nektárt behordani.

Deák szerint korai még az idei méztermés esélyeit latolgatni, elválik, mit nyújtanak majd a mezei virágok a kaszálókon vagy a hárs. Annyi azonban bizonyos, hogy sok Kovászna megyei tagnak is több méhcsaládja elpusztult még a télen a varroaatka-fertőzésnek következtében, egyesek kártérítést is igényeltek. Pedig ez a fertőzés nagyobb részben elkerülhető a gondos kezeléssel, de nehezen bizonyítható, hogy a méhészen vagy rajta kívül álló körülményeken múlt a fertőzés. Ha például egy elhanyagolt méhészet van a közelben, onnan is összeszedhetik a parazitát a méhcsaládok, de akár egy mézrablás során is, mert ilyet is szoktak.

Van tehát mivel megküzdeni a méhészeknek is, a vándoroltatás sem olcsó, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy mennyiszer futhatnak bele egy-egy intenzíven permetezett virágzó ültetvénybe, amely következtében a méhek el is pusztulhatnak, ha rájuk kerülnek a vegyszerek.

– Azonban a méz még mindig bizalmi termék, ismerni kell azt, akitől vesszük, kerüljük az olcsó termékeket, mert a kínai import rossz minőségű, és a kevert termék sem jobb, még akkor sem, ha csak részben tartalmaz kínai mézet, európai uniós jelzéssel ellátva – tanácsolja olvasóinknak az egyesületi elnök.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük