Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Medvetámadásra is lehet biztosítani

Medvetámadásra is lehet biztosítani Kovászna megye

Szinte mindenre ajánlottak biztosítást a City Insurance és a Safety Broker munkatársai pénteken a nem túl nagy számban összegyűlt gazdáknak. A Fidelitas konferenciatermében sorra került ismertetőn az is kiderült: medvetámadásra is lehet biztosítást kötni.

Hirdetés
Hirdetés

Diana Ghiţulescu a Safety Broker részéről arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosítási díjra európai alapokat lehet lehívni. Kiderült az is, hogy a 2014–2020-as költségvetési ciklusban Romániának 42 millió euró állt rendelkezésre erre a célra, ám a kormányzat nem tette ezt hozzáférhetővé. Most, az utolsó esztendőben „jöttek rá” a mulasztásra, nagyon „osztogatják” a pénzt, de az emberek nem tudnak róla, így egyelőre mindössze egymillió euró körüli összeget hívtak le, és jó esély van arra, hogy mintegy 40 millió egyszerűen elvesszen.

A növénytermesztésben biztosítást lehet kötni gabonafélékre, zöldségekre, gyógynövényekre, faanyagra, amelyeket egyebek mellett tűz, jégeső, vihar, felhőszakadás, földcsuszamlás és fagy ellen lehet bebiztosítani. A biztosítási összeget a technológiai kiadásokból vagy a termék árából számítják ki (a szakemberek az elsőt ajánlották, mert az nem függ a piactól). A jelenlévő gazdák többször konkrét kérdésekkel szakították meg az előadást, kiderült többek között, hogy biztosítást – értelmezés szerint – csakis „véletlenszerű és kiszámíthatatlan” eseményre lehet kötni, így semmi esetre sem kérhető kártérítés például a februári fagyra. Kiegészítő biztosítás köthető árvízre, belvízre, szárazságra stb.

Az állatokat a törvény „egy kalap alatt” kezeli a növényekkel, de ezekre nem lehet például tűz ellen biztosítást kötni, jóllehet nagyobb a kockázata annak, hogy kigyúl az istálló, mint annak, hogy egy tehéncsordának megártson egy felhőszakadás. Elhangzott: a biztosítási összeget alapesetben a számlából állapítják meg, és ez a biztosítási szerződés időtartama alatt nem változik. Nagyságrendileg egy 2000 eurós szarvasmarha biztosítása körülbelül 65 euró évente, önrész 10 százalék, amit – ha az állat elpusztul – minimális bürokráciával, legtöbb 30 napon belül kifizetnek.

Alexandru Mitulescu állatorvos kifejtette: a juhokat, teheneket vadtámadások (medve, farkas) ellen is lehet biztosítani, a kifizetési határidő ebben az esetben sem haladja meg a 30 napot. Új termékként népszerűsítették a háziállatok, köztük kutyák, macskák biztosítását, amelyek – a szolgáltatások szintjétől függően – évente 30-60 euróba kerülhetnek, és 2000-től 6000 euróig fedezhetik a biztosítási eseményeket, köztük az orvosi ellátást vagy a házi kedvenc „szállodai” kiadásait.

Dima Aura, a City Insurance munkatársa egy konkrét biztosítási kötvény segítségével magyarázta el a tudnivalókat. Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője „szükségesnek” nevezte, hogy a gazdák „saját érdekükben” biztosítást kössenek, és hozzátette, akárcsak a többi – autó- vagy ház-biztosításnál, a legszerencsésebb eset az, ha „fölöslegesen fizeted a biztosítási díjat”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük