Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Medveriadó Mikóújfaluban

Mikóújfalu község önkormányzata a Facebook segítségével is figyelmeztette a lakókat, hogy a temető szomszédságában lévő bokros részen több medve is tanyát vert. A településvezetés által riasztott illetékesek egyelőre tehetetlenek.

„Figyelem! A temetőnél azonosítottak egy 3 bocsos medvét. Értesítettük a hatóságokat, de az ünnepekre való tekintettel később várható intézkedés. Arra kérjük falus feleinket, hogy a medve befogásáig és elszállításáig kerüljék a temetőt és környékét, illetve az esti órákban a Patak utca felső részén is figyelemmel közlekedjenek. Megértésüket köszönjük!” – áll a közleményben.
Érdeklődésünkre kiderült, hogy az említett helyen egy fiatal bakmedve is riogatja az embereket, és habár szombaton már medvehajtást is szerveztek az érintettek, a vadak vasárnapra visszatértek „újdonsült lakóhelyükre”. Demeter Ferenc mikóújfalusi polgármester elmondta, múlt héten egy hétvégi háznak a villanypásztorai mögé szorultak be a bundások, onnan kellett kiengedni őket, ám napok múlva, ahelyett, hogy továbbvándoroltak volna, a falu felé vették az irányt, és a temető, valamint a Patak utca közötti bokros részen vertek tanyát.
– Több emberre is ráijesztettek már, de hétfőn, fényes nappal a falu között is sétáltak. A törvényes kereteken belül iparkodunk minél hamarabb megoldani a gondot – ígéri Demeter.
Gheorghe Neagu, a megyei környezetvédelmi hivatal vezetője lapunknak kifejtette, ők mindössze az érintett vadásztársaságot tudják felszólítani a hajtásra.
– A bürokrácia mellett gyakorlati okokból sem megoldás a medve befogása, elvitele: már számtalan példa volt arra, hogy a befogott és elszállított állat visszatért régi lakóhelyére – mondta Neagu.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 30., 8:20
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Sajnos az ember altal folytatott erdovagasok miatt a medve egyre nagyobb gondokat okoz orszagszerte.Aki nezte szombat delben a Romania tv hiradojat az lathatta azt a horrorfilmnel is sokkolobb dokumentumfilmet,melyben bemutattak a romaniai erdok es a vadallomany szisztematikus genocidiumat.Hat ,”uraim”(azert idezojelben,mert ettol a megnevezestol nagyon messze alltok) nem hittem a szememnek e filmet nezve,hogy letezik a vilagon egy ilyen barbar nepseg mint a roman es a veluk elo magyar kissebbsegek,mely ilyen gyalazatos modon pusztitana meg valahol e Foldon a sajat orszaga es szulofoldje termeszeti kincseit es vadvilagat.Ha valasztottjaink ennek megallitasara nam tesznek semmit akkor Romania hamarosan Europa sivatagava fog valni.Most jelenleg Europa szegyene! Es nem kicsi szegyene.hanem Europa legnagyobb szegyene!

  • User
    Dátum: 2018. június 1., 0:50
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Szegény polgármester, úgy tudom sajnálni. Bement a a medve a faluba, hihetetlen, hogy mit meg nem enged ez az állat magának. Polgármester úr, maga engedte be! Tessék a falut tisztán tartani, szemetet elhordatni, a bokrost kitakaríttatni, hadd ne találjon a vad menedéket a faluban és biztosítom, hogy nem lesz további medvebaj!
    Úgy-e meg van egy „vad gazdájuk” is, (nagy tudós és szónok a facebookon) kinek kiadták a föld és erdőtulajdonosok a vadászati jogot a területeiken, erre fel sunyi módon hallgat, kerüli a felelősség vállalást, várja, hogy mikor történik meg a tragédia, hogy újabb kilövési engedélyért visítson a médiában, hogy aztán aljas módon valami külföldi jöttment ( a legutóbbi medvevadászaton például a fekete Nigéria száműzött, népirtással és emberiség ellen elkövetett bűnökért vádolt, egykori diktátora húzta meg a ravaszt) bérvadásszal valamelyik vad etetőjén elejtse a vadat, hősként ünnepeltetve magát a csatlósai körében. Szánalmas