Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Másfél millió lej az egyházaknak

Másfél millió lej az egyházaknak Kovászna megye

Hasznos célt szolgál az egyházak számára a megyei tanácstól kapott anyagi támogatás, mely az idén másfél millió lejt jelent – hangzott el a hétfői találkozón, amelyen a kézdiszéki és orbaiszéki történelmi egyházak vezetői aláírták a finanszírozási szerződéseket Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével.

Az idei pályázati kiírásra 143 iratcsomó érkezett be, melyből 135 felelt meg a feltételeknek. Az elbírálás az egyházi vezetőkkel való egyeztetés alapján történt, emelte ki az elnök. Ennek értelmében a római katolikus egyház 544 ezer lejt, a református egyház 526.500 lejt, az ortodox egyház 300 ezer lejt, az unitárius egyház 100 ezer lejt és az evangélikus egyház 29.500 lejt kapott összesen.

Hirdetés
Hirdetés

Az idei fejlesztés-orientált költségvetésből kiemelt hangsúlyt fordítunk az egyházak támogatására, melyek széles körű fejlesztések megvalósítására, építkezési és felújítási munkálatokra, valamint működési költségekre pályázhattak. Ezzel kívánunk többek között hozzájárulni a kistelepülések felzárkóztatásához és modernizálásához – részletezte a megbeszélésen Tamás Sándor tanácselnök. Hozzátette:

„Kötelességünk a társadalmi kérdésekkel is foglalkozni. A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális és gyermekvédelmi igazgatóság 1050 árva vagy szegény sorsú gyerekről gondoskodik. Jelenleg 125 nevelőszülő dolgozik a rendszerben, az elkövetkezőkben pedig még 50 olyan személyt alkalmazunk, akik felvállalják ezeknek a gyerekeknek a nevelését. Arra kértem az egyházak képviselőit, hogy településeiken segítsenek megtalálni a megfelelő személyeket erre a nemes feladatra.”

Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese elmondta, szükségük van a megyei önkormányzat által kiírt pályázatokra, ugyanis az elmúlt évben nem jutottak hozzá ezekhez a forrásokhoz. Ebben az évben a kollégák lelkesen teljesítették a feltételeket, és kérték a támogatást az egyházi ingatlanok karbantartására, javítására, A továbbiakban nagy igény lenne a gyermekek nyári táboroztatásának támogatására, ugyanis az egyházak nem mindig tudják saját forrásból finanszírozni a nyári délutáni foglalkozásokat.

A megyei önkormányzattól kapott támogatásból a lemhényi katolikus templomot padlófűtéssel látják el, és kicserélik a régi padlózatot. Hölgyes Pál Zsolt helyi plébános a találkozón elmondta, a megyei tanács támogatásának köszönhetően tudnak nagyobb beruházásokat megvalósítani, amelyekről eddig csak álmodtak. „A templomaink eléggé tönkrementek, akárhogy nézzük is, a templom az, amely a közösséget összehozza, egybe vonja, és egyre inkább nagyobb az igény, hogy elfogadható körülmények között fogadjuk a híveinket” – tette hozzá.

A napokban más esperességekhez tartozó plébánosokkal, lelkészekkel is aláírják a szerződéseket. 

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások