Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Marti István Dálnok polgármestere

Marti István Dálnok polgármestere Kovászna megye

Tíz napja alig több, mint félév alatt a harmadik polgármester került Dálnok élére, miután a tavaly júniusban a kormányhivatal által összeférhetetlenség miatt tisztségéből eltávolított Bartók Ede Ottó helyére megbízottként érkezett Bangyán Sándor decemberben egészségügyi okokból lemondott, és a helyi tanács tagjai Marti Istvánt bízták meg az elöljárói teendők ellátásával.

Bangyán Sándor január 15-én távozott a községházáról, és ezt vele együtt tette az önkormányzat jegyzője és könyvelője is. „Miután benyújtotta a felmondását, úgy nézett ki, a kilenctagú tanácsból senki nem vállalja a megbízást a továbbiakban. Ez esetben polgármester, alpolgármester, illetve jegyző hiányában lakatot tettek volna a hivatal ajtajára, magyarán mondva Dálnokot visszacsatolták volna Maksához, és azt nem szerettem volna”, fejtette ki érveit a községi tanács által a júniusi helyhatósági választásokig a polgármesteri teendőket ellátó alpolgármesterként megbízott Marti István, aki korábban hét évig volt az RMDSZ önkormányzati képviselője.

Hirdetés
Hirdetés

A múlt csütörtök óta tisztségben levő elöljáró hangsúlyozta, a megbízás elvállalásának feltétele az volt, hogy munkáját tanácsadóként Bartók Ede Ottó korábbi elöljáró, az RMDSZ dálnoki szervezetének elnöke segítse, akivel céljuk, hogy a megnyert pályázatok révbe érjenek. „Múlt héten ismét kiírtuk a közbeszerzést az új óvoda építésére. Emellett az óvoda melletti játszótér helyébe is újat építenénk, a napokban folyamodunk építkezési engedélyért a megyetanácshoz, utána kezdődhet a munka, illetve a Csernátonnal közös, csatornahálózat kiépítését célzó, a Vidéki Befektetéseket Kifizető Ügynökségnél (AFIR) nyertes pályázatunk sem feneklett meg, várjuk a kivitelező cégek jelentkezését” – sorolta a negyvenhárom éves, háromgyerekes családapa.

Bár elfogadott költségvetés hiányában még nem tudják, mennyi pénzből gazdálkodhatnak idén, hamarosan átadják az önerőből elkészített ravatalozót, a Dózsa-szobor mögötti kerítés Bangyán Sándor idejében elkezdett felújítását is folytatják, és a híd megrongálódott karfáját is kijavítanák. „Ugyanakkor az V. Ligában érdekelt focicsapat működését és a Harmónia kórus tevékenységét is támogatjuk”, hangsúlyozta. Hozzátette, a megyetanácshoz fordultak segítségért, hogy a helyhatósági választásokig delegáljanak számukra könyvelőt, illetve jegyzőt, addig a jegyzői teendőket Benkő Rozália látja el.

Kérdésünkre elmondta, vélhetően jelölteti magát a júniusi helyhatósági választásokon, bár ez attól függ, milyen csapatot tud addig összekovácsolni, hiszen a kilenctagú községi tanáccsal nem könnyű dolgozni. „Sajnos, nem mindenki tolja előre a szekeret, van olyan, akitől a ló nem húz, nem vagyunk egy csapat…”
Bartók Ede Ottó 8 évig alpolgármesterként, további 7 évig polgármesterként dolgozott a helyi önkormányzatnál: Marti István tanácsadója lapunknak így nyilatkozott. „Azért vállaltam el Marti István felkérését, mert ellenkező esetben nagy eséllyel Maksához csatolták volna a települést. Mindenki tudja, milyen volt az élet Dálnokban 2004-ig, amíg a falu Maksa örökbe fogadott gyereke volt, illetve az elmúlt 15 évben mi mindent meg lehetett valósítani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük