Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Március 15-e Kézdivásárhelyen

Március 15-e Kézdivásárhelyen Kovászna megye

Kézdivásárhely főterén több ezren gyűltek össze, hogy a dicső múltra emlékezzenek. Rég lobogott ennyi székely és magyar zászló a céhes városban, mint az idei központi ünnepségen, melynek díszvendégei Cseke Attila fejlesztési miniszter, valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár voltak.

11 órakor az iskolák, huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselői vonultak fel a központban. Mindannyian kitettek magukért, a gyönyörű paripák és díszített fogatok mellett rengeteg zászlót láthatott a főtéren összegyűlt több ezer személy. Az ünnepi beszédek sorozatát Bokor Tibor polgármester nyitotta, míg Cseke Attila fejlesztési miniszter a szabadság és biztonság fogalmát járta körül beszédében. „Csak az lehet szabad, aki biztonságban érzi magát. És csak az érezheti magát biztonságban, aki szabad. Aki aggódik a mindennapi megélhetése miatt, az nem lehet sem szabad, és nem is érezheti magát biztonságban. Az elmúlt három évben az aggodalom, a félelem sajnos magyar közösségünkre is rányomta bélyegét, de az aggodalom mellett, úgy gondolom, van okunk bizakodásra is. Az elmúlt két év azt mutatja, hogy van értelme küzdeni, hiszen kormányzati eredményeinknek köszönhetően kevésbé nehéz ez az időszak, mint amire számítottunk. Kormányon lenni biztonságot is jelent a magyar közösségnek”, mondta.

„Számomra, bukovinai székelyként is külön öröm ünnepelni Önökkel, kézdivásárhelyiekkel, háromszékiekkel, erdélyi magyarokkal” – üdvözölte az egybegyűlteket Potápi Árpád. – „Őseink a több, mint másfél százados száműzetésben sem hagyták el hitüket, nyelvüket, szokásaikat. A maguk egyszerű, természetes módján ragaszkodtak a székelységükhöz, magyarságukhoz, adták át ezt az utódoknak, nekünk. És talán ennek a magyarságunkhoz való ragaszkodásnak is köszönhet ő, hogy ma történelemtanárként, nemzetpolitikai államtitkárként köszönthetem itt önöket”.

Kertész Blanka, a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium végzős diákja, a Zúg Március-szónokverseny győztese az együvé tartozásról szólt: „Tegyünk azért, hogy a nekünk tett ígéretek valósággá váljanak, és hordjuk szívünk alatt a testvérhazák egybeforrt képét. Mert két hazában nincs örök igazság!”

Hirdetés
Hirdetés

Ezt követően Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét Beke Mihály András első beosztott konzul tolmácsolta. A megemlékezést az Ego Sum zenekar, Dimény Kata, a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium diákja, a Tanulók Klubja fúvószenekara, Mihály János színészhallgató és Akácsos Hanna, a Petőfi Sándor Általános Iskola ötödikes diákja, a Gábor Áron Szavalóverseny győztesének előadása tette ünnepélyesebbé. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, nt. Beder Imre lelkipásztor és t. Olasz Béla segédlelkész áldotta meg az ünnepet, a rendezvény a magyar és székely himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult.

Fotók: Kocsis Károly

Bokor Tibor polgármester ünnepi beszéde: 

 

„Hol a szabadság, ott van a haza.” Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves ünneplő ifjúság! Amikor a mai beszédem alapgondolatán töprengtem, elsőként eme Petőfi Sándor-verssor jutott az eszembe. Nemcsak azért, mert nemzeti költőnk épp kétszáz évvel ezelőtt született, és ennek kapcsán a neki szentelt emlékév elején vagyunk; nemcsak azért, mert ő maga is megfordult Kézdivásárhelyen, és éppen a mai ünnepség apropójául szolgáló 1848–49-es szabadságharcunk idején, hanem mert gondolatai jórészt ma is szíven találnak.

Lám, a népek tengere ma is zajlik, a leghangosabban most itt, a szomszédunkban, mert sokan a 21. században is úgy érzik, a szabadságot csak fegyverrel, véráldozat árán lehet kivívni, megvédeni. És mi, akik az Úz völgye közelében élünk, jól tudjuk: a magyar hazáért életüket adók lelki nyugalmáért is meg kell küzdenünk, mint ahogy zászlóink szabad lobogásáért, a történelmi nagyjainkra való emlékezést jogáért, anyanyelvünk érvényesítéséért is nap mint nap harcot kell folytatnunk, magyarázattal kell szolgálnunk. Mivel nekünk ezer éve itt van a hazánk, itt van szükség a szabadságra is. A székelyeknek nem kell megtanulniuk bánni a szabadsággal.

És ugyancsak Petőfivel együtt mondhatjuk, „vannak hamis próféták, akik azt hirdetik nagy gonoszan, hogy már megállhatunk, mert itten az ígéretnek földje van” – de mi itt, Kézdivásárhelyen jól tudjuk, a bőrünkön érezzük, hogy számunkra nincs megállás, nekünk e hazát minden nap újjá kell teremteni. Hogy Európa színpadán tovább játszhassunk, és ne a miénk legyen a legkisebb szerep.

Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves ünneplő ifjúság: a főbb szerepeket nem lehet csak szavakkal kiérdemelni. A szabadságot akarni kell, a nyelvet féltve őrizni, a szülőföldet testünkkel óvni. Petőfitől tanultuk meg azt is, „minden Demosthenesnél szebben beszél a tett.” A tettek ideje pedig nem ért véget. A szabadság terheket ró ránk, de egyben erővel is felruház bennünket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. március 16., 9:14
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nagyon szép volt a Kézdin a főtéri felvonulás,lovasok szekeresek,de sajnos mind minden évben,most is a jó nép hátat fordított a beszédeknek és felszólalásokkal.Mar nem kíváncsi senki,hogy mit motyog Cseke Atika Kézdi főterén vagy,hogy ki koszoruz?Ha körül néztünk a főtéren csak a politikai elit és azok családja várta műsort,és még aki más évben is végig nézte a műsort csak az maradt a főtéren.A többi szépen el vonult ismerősökkel beszélgetni,meg kóstolni a kürtőskalácsot,vagy épp el ment dolgara. Elegük van a politikusokból,meg ha épp ünnep alkalmával is jönnek kezdire.Oseink harcoltak vérüket adták a szabadságért,a hazaért.Hogy politikusaink azt szépen el herdaljak,úgy tisztelt volna meg Cseke Atika minket,ha szépen ott marad Bukarestben.

    • User
      Dátum: 2023. március 17., 10:57
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Testvervaros. Tobb tiz evre nyulik vissza a ket varos kozotti kapcsolat. Meg alltalaban ezeket a delegaciokat bem hivjak, hanem o maguk jelentkeznek be. De ez jo is, mert latjak, h milyen az igazi unnep.

  • User
    Dátum: 2023. március 16., 14:17
    ÉRTÉKELÉS: -1

    O, csakugyan egy zsak penzt hozott a varosba ?! Es mondd kinek hozta ? Mert nem a pornepnek az biztos ! A masik kommentelo meg azt irja, hogy „elegunk van a politikusokbol” . Hat ha ez igy van, akkor kerdem en, negyevente miert szavaztok a tulipanra ?!

  • User
    Dátum: 2023. március 17., 20:36
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Szép volt és megható volt látni az 1848-as hősök előtti tisztelgésnek ezt a következetesen hagyományőrző formáját. Kár, hogy ez is vitára ad alkalmat.

  • User
    Dátum: 2023. március 21., 9:07
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Szép volt. Voltak huszárok,lovak,emberek. Szép beszéd, megemlékezés. Volt ének,volt zene,majd lesz tánc is. De lejárt 15. És mivel maradt a város? A sz@rr@al,a polcon,amire lekvárként tekint mindenki…

  • User
    Dátum: 2023. március 21., 12:45
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ez az ido alatt a franciak ismet forradalmat csinaltak, ezuttal a nyugdijkorhatar emelese vegett. Pontosan marcius 15.-en ! Ott naluk fiatalok, oregek, egyetemistak es meg iskolasok is csatlakoztak a mara mar orszagos szintre emelkedo tiltakozasokhoz. Ti miert nem tartotok ossze ? Ha tudjatok, hogy ezek a nepnyuzoitok, akkor miert meneteltek es lovagoltok nekuk ? Es miert tapsikalni megy ki a nep es nem azert, hogy nepnyuzoinak szetrugja a se..et ?! Lehet sirankozni itt reggeltol esteig, de a hiba bennetek van, a nepben ! Talan tul gyavak volnatok ?!