Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Marad a bizonytalanság

Rövid visszatekintés 2018-ra, közös gondolkodás 2019-re – ezzel a jelmondattal tartotta tizenötödik megyeinfóját Tamás Sándor. Kovászna megye tanácsának elnöke úgy fogalmazott: 2018 „iskolapéldája” annak, hogy hogyan nem kellene kormányozni egy országot.

Tamás Sándor szerint, amit látunk, az tulajdonképpen a tények logikus következménye: sehol a világon nem lehet úgy átgondoltan és tervezetten vezetni egy országot, hogy röpke két év alatt három miniszterelnök és több mint hetven miniszter váltja egymást. Némi változás csak abban észlelhető, hogy most már „nemzetközi szinten is nevetségessé tesszük magunkat”, mert az, amit a román miniszterek, élükön a kormányfővel néhány hét alatt Brüsszelben produkáltak, az mindennek nevezhető, csak éppen az Európa Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő ország felelős hozzáállásának nem.

Hirdetés
Hirdetés

A megyei tanács elnöke emlékeztetett: 2007 óta egyetlen egy alkalommal sem fordult elő, hogy a megyei és helyi költségvetést az év első napja előtt elfogadják.
– Így kerülünk abba a meglehetősen kellemetlen helyzetbe, hogy amikor az állam helyett az idősek gondozását évek óta szakértelemmel és odaadással végző civil szervezetek jönnek, és megkérdik, hogy akkor idén mennyivel támogatjuk tulajdonképpen nélkülözhetetlen munkájukat, egyszerűen nincs, amit mondjunk – állítja Tamás Sándor.

A pénzügyminisztérium a hét végén bocsátotta közvitára a 2019-es esztendő költségvetés-tervezetét. A polgármesteri hivatalok és a megyei tanácsok képviselői szerint ennek „nettó vesztesei” az önkormányzatok, amelyeknek adtak ugyan valamennyi pluszpénzt, de rájuk bízták a pluszbevételnek többszörösébe kerülő szociális rendszer finanszírozását.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük