Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ma nyit a kis „fészek”

Ma nyit a kis „fészek” Kovászna megye

Édesanyja menyasszonyi ruhájának átszabásával és homoksütikkel kezdődött Édler Rozália álma, amely kreatív műhelyként valósult meg. A kuckó ma 10 órakor nyit, és várja a szülőket, gyerekeket egyaránt.

Édler Rozália már gyerekkorában is szeretett barkácsolni, édesanyja féltett menyasszonyi ruhájából varrt babaruhákat, homoksütiket készített, és mindenféle kreatív kézműveskedésnek nekifogott. Egy idő után azonban ő is beállt a taposómalomba – mondta. Gyerekei születésével azonban visszatért életébe a kreativitás, workshopokra, vásárokra járt, fejlesztette magát, de közben olyan dolgokon is törte a fejét, hogy megfelel-e anyaként, társként; nőként megtehet-e dolgokat gátak, korlátok nélkül.

Hirdetés
Hirdetés

Olyan helyet keresett, ahol ezt megbeszélheti a többi szülővel, kreatív környezetben, ahol amellett, hogy a résztvevők tanácsokat adnak egymásnak, együtt sütnek-főznek, barkácsolnak, és ezáltal feltöltődnek. Mivel ilyen helyet nem talált, úgy döntött, ő maga alkotja meg, és ekkor fedezte fel Kovászna Megye Tanácsának pályázatát, amely révén közelebb jutott álmai megvalósításához. Üzleti tervet írt, helyet keresett, és kialakította álmai otthonos, gyermekbarát műhelyét.

A kicsi, de családias hangulatú, gyerekbarát kuckóban különböző könyveket, folyóiratokat lehet kölcsönözni, de könyvklubot is szerveznek, hogy a látogatókkal közösen beszéljék meg az olvasottakat. Ugyanakkor konyha is működik, ahol sütni-főzni lehet. A kuckó harmadik része a műhely, ahol barátságos környezetben lehet kipróbálni mindenféle hagyományos és újszerű kézműves technikát. A kuckó kertjében tavasszal zöldséget termesztenek, addig is – amennyiben elegendő hó hullik – hóemberépítésre várják a gyerekeket. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások