Felhívás!

Liberalizálták az energiapiacot

Liberalizálták az energiapiacot Kovászna megye

Teljesen liberalizálták január 1-jétől a romániai villamosenergia-piacot, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók már nem az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) által rögzített árakat fizetik, hanem azt, amely nekik a leginkább megfelel, és amelyet – miután összehasonlították a különböző szolgáltatók ajánlatait – a szabadpiacról választottak. Nagy-Bege Zoltán azt mondja: mindenképpen érdemes új szerződést kötni.

Az ANRE elnökhelyettese a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) szervezésében létrejött online konferencián ismételten kifejtette: a mintegy hatmillió fogyasztónak, akik a szabályozott piacon zárták az évet, két lehetőségük van: vagy nem tesznek semmit, amely esetben érvényben marad korábbi szerződésük, és akkor automatikusan az egyetemes szolgáltatásnak nevezett árakat fizetik, amelyek 13-26 százalékkal magasabbak lesznek, mint eddig, vagy új szerződést kötnek a szabadpiacon.

– Mostantól az energia olcsóbb lesz a szabadpiacon, mint az egyetemes szolgáltatási piacon, ezért az embereknek új szabadpiaci szerződéseket kell kötniük, ha jobb árakat akarnak. Ezentúl mindenképen az lesz a természetes, hogy a versenypiacon kialakult árak alacsonyabbak legyenek, mint az egyetemes szolgáltatási árak – szögezte le Nagy-Bege.

A szakember részletesen bemutatta az ANRE honlapján (www.anre.ro) elérhető ár-összehasonlító applikációt (Comparator oferte-tip de furnizare a energiei electrice). Ebben a fogyasztó típusánál (Tip client) a házit (casnic) kell választani, be kell jelölni a dátumot, amikor érvénybe lépjen a szerződés (Data de la care se aplica oferta), az ajánlat típusánál a versenypiacit (oferte concurenţiale), a megyénél (Judeţ) a Kovásznát kell választani.

Beírjuk utolsó számlánkról az elfogyasztott energiát kilowattórában (Consumul din factura curenta pentru comparatie/kWh), és a számla értékét (Valoarea facturii curente pentru comparaţie).

Az ártípusnál az általánosat (Nediferenţiat), a terméktípusnál (Tip produs) a rögzített árat (Preţ fix) érdemes választani. A továbbiakban kiválaszthatunk néhány nem kötelező szempontot, például, hogy milyen időközönként kérjük a számlát (Frecventa emitere factura – nem kötelező a havi számlázás) és milyen formában (Mod transmitere factura – postán, emailben stb.), hogy milyen időközönként olvassák le az órát (Frecvenţa citire contor), milyen időtartamra kötjük a szerződést (Perioada contract), illetve azt is, hogy szeretnénk-e olyan energiát használni, amelyet környezetbarát módon állítottak elő (Energie din surse regenerabile).

Az összehasonlítás (Comparare) gombra kattintva megjelenik a környékünkön elérhető összes szolgáltató csökkenő sorrendben a szerint, hogy az aktuális számlánkért mennyit fizetnénk, ha az illető szolgáltatóval lenne szerződésünk. Innen kellene kiválasztanunk a nekünk megfelelőt (nem biztos, hogy a legkisebb ár a legjobb, mert lehetnek olyan „buktatók”, hogy alacsony a kWh ára, de van bérleti díj, amit ha fogyasztunk, ha nem, fizetni kell – ezt megnézhetjük a részleteknél (Detalii). Ha választottunk, akkor lekérhetjük a szerződési formanyomtatványt, s ha megfelel, feltölthetjük a három szükséges iratot: a személyi igazolvány, a tulajdont igazoló okirat és az utolsó számla másolatát, és online aláírhatjuk a szerződést. Ha szolgáltatót váltottunk, nem kell lemondani a régi szerződést, ezt az új szolgáltató intézi.

Románia volt az utolsó olyan ország az Európai Unióban, amely nem liberalizálta a villamosenergia-piacát. Ezt az európai jogszabályok már korábban kötelezővé tették, de Románia az évek során több halasztást kért, ez volt az utolsó lehetséges határidő a folyamat befejezésére. A témáról már írtunk, de az ANRE honlapján (www.anre.ro) elérhető ár-összehasonlító applikáció használata sokakat elriaszthat, ezért láttuk jónak felfrissíteni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások