Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lezárult az iratkozás

Lezárult az érettségire való iratkozás. Az előző évektől eltérően, idén korábban kezdődnek a vizsgák, ezek menetrendjén nemrég változtatott a tanügyminisztérium.

A 2017/2018-as érettségi vizsgák nyári szessziójára Kovászna megyéből 1248 diák jelentkezett. Ebből 323-an a román, míg 925-en a magyar tagozatról iratkoztak. Idén megyeszinten 1084 tanuló végzi el a középiskolát, 164-en a korábbi években végeztek, de nem tettek sikeres érettségi vizsgát, vagy halasztottak egy évet. Az érettségizők jelentős része nappali tagozatra jár, hárman estisek, 13-an pedig csökkentett látogatású órákra járnak. Idén az érettségi februárban a szóbeli vizsgákkal kezdődik, az írásbeliket továbbra is nyár elején tartják.

Február 12–13-án román nyelv és irodalomból, 14–15-én anyanyelvből vizsgáznak, 16-án, 19-én és 20-án a végzősök számítógépes ismereteit mérik fel, végül február 21-én és 22-én pedig az idegennyelv-vizsga zajlik. Az első írásbelire június 25-én kerül sor román nyelv és irodalomból, másnap, június 26-án anyanyelvből bizonyítanak a fiatalok, 27-én a profilnak megfelelő kötelező tantárgyból, azaz matematikából vagy történelemből írásbeliznek, 28-án pedig a profilnak megfelelő, szabadon választott tantárgyból vizsgáznak a végzősök. Az első eredményeket július 4-én 12 óráig teszik közzé.

Háromhetes téli vakáció
A 2018–2019-es iskolai év szeptember 10-én kezdődik, a karácsonyi vakáció ismét háromhetes lesz – jelentette be szerdán Valentin Popa.
A tanügyminiszter azt mondja: mielőtt döntést hozott volna, tanácskozott a társadalmi partnerekkel, a szülők és a tanulók képviselőivel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 9., 10:17
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Februárban szóbeli! majd szimulálás érettségire, mindezt az oktatásra szánt időből veszik el! Mi lesz azzal a diákkal aki sikeresen szóbelizik mert idejébe beér a suliba és meg sem kell szólalnia az átmenéshez, de megbukik a II. félévben?! Ez ro mánia!!!