Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lezártak egy utat

Aki a hirtelen jött felmelegedésből azt értette, hogy megjött a tavasz, annak igen rosszul eshetett, hogy februárban azért még havazni szokott errefelé. Bár komolyabb fennakadások nem voltak, a széllel nem mindenütt bírtak a hóeltakarító gépek.

Tegnap délelőtt időszakonként le kellett hosszabb-rövidebb időre állítani a forgalmat a keresztút és Réty közötti országúton – mondta el érdeklődésünkre Nicoleta Marin. A Kovászna megyei rendőrség szóvivője szerint a hóeltakarító cég több hótolója is folyamatosan a helyszínen dolgozott, de a szél gyakorlatilag azonnal visszafújta azt a havat, amit fél perccel azelőtt letoltak az útról.
A síkos utakon történt néhány koccanás Szentivánlaborfalván és Mikóújfaluban, de ezeknél csak kisebb anyagi kárt regisztráltak, osztotta meg lapunkkal a szóvivő.
– Nagyobb fennakadás nincs, de tél van, s ilyenkor errefelé havazni szokott – összegezte a tény­állást érdeklődésünkre Kovács Ödön. A megyemenedzser szerint nem esett túl sok hó, a gondot a szél okozza. A szakember azt mondja: ismerik azokat a helyeket, ahol „baj szokott lenni”, például a Kilyén–Uzon, Uzon–Bikfalva útszakaszon, Szépmezőn, Gelence végén, „a székelykaputól 200 méterre”.
– A legrosszabb a helyzet a Maksa–Lécfalva szakaszon. Ezen olyan kevés a forgalom, hogy le szoktuk zárni, mert fölösleges, hogy egy éjszaka ráköltsünk 3–4 ezer lejt. Most tárgyaltunk erről a rendőrséggel, és annak az egy szál embernek, aki őrségben van a szemétlerakónál, speciális járművel biztosítjuk a váltását – mondta el Kovács, hozzátéve: aki, mondjuk, Kommandóra akar menni, az ne induljon el hólánc nélkül. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük