Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Levelezés Baróton

Levelezés Baróton Kovászna megye

Válaszolt Barót város polgármestere arra a beadványra, melyet még március derekán iktatott a hivatalnál 1674 baróti szülő, azt kérve a városvezetéstől, vonják vissza azt a határozattervezetet, mely alapján a megyei gyermekvédelmi igazgatóság kezelésébe két, a város közvagyonába tartozó területet adtak át, hogy azokra családi házakat építsenek Oltszemről áttelepítendő intézeti gyerekek számára.

Hirdetés
Hirdetés

Lázár-Kiss Barna polgármester válaszlevelében mindenekelőtt a szülőknek arra az aggályára reagált, hogy mi lesz a helyi iskolásokkal, ha ideköltöznek az intézetisek: szerinte aggályuk alaptalan, ugyanis az oltszemi gyerekeket nem a normál osztályokba fogják szétoszlatni, hanem a Gaál Mózes Általános Iskola többi diákjától elkülönítve fognak tanulni, nemcsak külön osztályokban, de külön épületben is, speciálisan kiképzett oktatók által. „Tehát semmilyen szempontból nem fognak a Gaál Mózes-iskolához tartozni” – hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy IX. osztálytól a „sajátos nevelési igényű” gyerekek Sepsiszentgyörgyön fognak majd lakni és tanulni.
A cél: állami munkahelyek létrehozása
A továbbiakban Barót polgármestere azt taglalja levelében, hogy a családi házakra vonatkozó kezdeményezés még 2017-ből származik, amikor is a sajtó beszámolt a fejleményekről, ennek ellenére senki nem jelezte, hogy ellenezné az erre vonatkozóan elfogadott megyei vagy helyi határozatokat. „Barót város célja ezzel a projekttel új állami munkahelyek létrehozása” – fogalmazott az elöljáró.
A továbbiakban tervben szereplő fejlesztésekről ejtett szót az elöljáró, hiszen a szülők kérdőre vonták a baróti oktatási infrastruktúra jelenlegi állapota miatt. Kifejtette, lévén, hogy a tanügyminisztérium nem biztosította az építéshez szükséges pénzt, az épülő iskolakampuszt nem tudták Baróton befejezni, de pénzalapokra továbbra is pályáznak. A már meglévő iskolákra is odafigyelnek, lehetőséget felújításukra idéntől a megyei tanács pályázatai is biztosítanak – részletezte.
A polgármesterhez hasonlóan a városi tanács RMDSZ-frakciója is nyugtatni próbálja a szülőket a beadványukra írt válaszukban: „Az oltszemi gyerekek semmilyen terhet nem fognak jelenteni a városnak” – írják, majd arra kérik a szülőket, gondoljanak ők is távolba szakadt gyerekeikre, akiknek ugyancsak nem esne jól, ha az idegenek elutasítók lennének velük szemben. Végül megjegyzik, készek a további tárgyalásra a szülőkkel, ám a határozatokat nem vonják vissza.

Hirdetés
Hirdetés

A szülők válaszlevele
A hét szülő által aláírt, a polgármesternek és az önkormányzati képviselőknek címzett válaszlevél szerint a szülők tudomásul veszik a városvezetőknek az intézményi gyerekek ideköltöztetése mellett felsorakoztatott érveit, de „azok maradéktalanul nem győzték meg őket”. A maguk részéről ismételten kifejtik, hogy Barótnak nincs oktatásra alkalmas épülete, még a helyi gyerekek számára sem, nemhogy másoknak, és arra kérik a városvezetőket, ha annyira odavannak a gyerekekért, tegyenek inkább a helyiekért valamit, az oltszemieket pedig hagyják a megyei tanács gondjára.
„A sajtó nem azonos a lakossággal” – vélekedtek annak kapcsán, hogy a családi házak építésének szándékáról beszámoltak az újságok; zokon vették, amiért a városvezetés nem talált más módot a szándék közlésére és megvitatására. Kérik a városvezetést, seperjenek a saját házuk előtt, ne megyei problémákkal foglalkozzanak, hiszen Barót jelenlegi állapota arra enged következtetni, hogy a helyi gondokat sem tudják a választottak megfelelőképpen kezelni.
A szülők végül szokatlan kéréssel fordultak a polgármesterhez. Azt szeretnék tudni, hogy 1992-ig visszamenőleg mennyit költött a város az iskolakampuszra, melynek építését, mint ismeretes, még akkortájt elkezdték. Visszatérve a családi házakra, végül megjegyzik, továbbra is nyilvánosságot szeretnének az ügyben, és újabb lakossági fórum szervezését tervezik. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. április 11., 10:29
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Mifele allami munkahelyekrol beszelnek,?Kinek igertek ott munkahelyeket ?mert biztos megvannak a kivalasztott szemelyek , bevan igerve a munkahely! Egyszer azt kellene megoldani, hogy aki most munkanelkul marad azzal mi legyen. Es az nem diszkriminacio hogy elkulonitik oket? Elkellene gondolkodni azon is , hogy ilyen herce-hurca utan is ha eroszakkal is meg idehozzak azokat a gyerekeket? Olyan szerzodest meg nem kotott senki amit valamilyen formaban ne lehetne felbontani, visszavonni ! Ki kell tartsunk es eloszor ahogy irjak a sajat haza elott sepregessen mindenki s hagyja a megyei tanacsra a megoldast ne Baroton keresgeljenek ! Kulonben ahogy mondani szoktak ugy tancolnak ezek az eloljaroink ahogy nekik fujjak! Ha meg elvesziti a kovetkezo valasztasokat akkor is azt kell csinalja amit mondnak nem azt amit az emberek szeretnenek, pedig a valasztasokon nem fogja ra adni a voksat egy megyei eloljaro se csak a Baroti emberekre szamithat(ott).

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 15:42
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ez a cikk nem egészen valós! Nem 7 ember áll ez az ügy mögött hanem 1674,ezt azért tudni kell. Ez a 7 ember úgy gondolom a szóvívő. Igazuk van a szülőknek hogy egyszer a helyi be nem fejezett projekteket kéne befejezni, és azután felvállalni a megye ügyeit. Barót egyáltalán nem úgy áll fejlettség szintén hogy jótékonykodjon vagy hogy az erkölcsi kötelezettségét bízonyítsa. Erre a célra ott vannak a saját gyerekei,akik a körülmények miatt más helységbe vonúlnak tanúlni. Ez a 16 munkahely semmit nem old meg, főképp ha az oltszemi tanárok fogják őket tanítani. Emeljék Barótot olyan szintre hogy képes legyen befogadni idegen gyermekeket, ennek még nincs itt az ideje. Ne betelepítéssel létesítenek munkahelyeket!