Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Levél az államfőtől

Levél az államfőtől Kovászna megye

A kapuk továbbra is nyitottak a párbeszédre Klaus Johannis államfő és a magyar közösség képviselői között. Legalábbis ezt sugallja az a levél, amit a napokban kapott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke az államelnöki hivataltól.

Tamás Sándor érdeklődésünkre megjegyezte, az is lehet, hogy csak egy protokolláris, szépen megfogalmazott levélről van szó, viszont eddig hasonlóval még nem találkozott a román államelnöki hivatal részéről. A megyetanácselnök elmondta, az a tanácsos, akivel közösen szervezték Klaus Johannis székelyföldi látogatását, a levélben megköszönte az együttműködést, és értékelte az ez alkalomra összeállított programot.

„Azzal az ígérettel zárul a levél, ami tulajdonképpen az államelnök utolsó mondata is volt a látogatás végén, hogy ez egy kezdet, és folytatjuk. Tehát azon túl, hogy egy szép protokolláris gesztus, azt gondolom, ennek lesz folytatása, mivel nyilván válaszolni fogok erre a levélre, ami arról fog szólni, hogy egy konkrét időpontot kérünk az elnök úrtól, amikor tudjuk folytatni a párbeszédet” – nyilatkozta lapunknak Tamás Sándor. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások