Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lesz ingyenes buszjárat!

Lesz ingyenes buszjárat! Kovászna megye

Idén 13. alkalommal szervezik meg Bálványosfürdőn a nemzetközi disznótoros fesztivált. Az érdeklődés töretlen a Gádorosról importált és Bálványoson meghonosított rendezvény iránt, hiszen idén húsz csapat nevezett be.

A fesztivál szombaton reggel, 8 órakor a versenyzők szokásos felvonulásával kezdődik, majd a csoportkép elkészítése után előkerülnek az élesre fent böllérkések, és a versenyzők megkezdik a disznók feláldozását, majd feldolgozását.

A fesztivál főszervezője, dr. Daragus Attila torjai polgármester idén húsz csapat után lezárta a jelentkezést, ugyanis a helyszín eléggé szűkös, így a helyek száma korlátozott. A benevezők zöme magyarországi, onnan tizenegy csapat érkezik, Romániát hangsúlyosan képviseli Szilágy megye, onnan három böllércsapat jelentkezett be, ugyanakkor Fehér és Dolj megyéknek is lesz képviselete, Székelyföldet pedig a borvízéről híres Előpatak, a házigazdák szerepét is betöltő torjaiak, illetve a Nemzetközi Rendőrszövetség (IPA) háromszéki tagozata képviseli.

A rendkívül látványos fesztiválra ingyenes buszjárat lesz, ami Kézdiről, a Torjai út sarkáról indul reggel fél nyolckor, és 16.30-kor fordul vissza Kézdivásárhelyre. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 22., 11:34
    ÉRTÉKELÉS: 10

    „Doktor Turizmusnak” uzenjuk,hogy a turizmushoz es a turisztikahoz semmi koze a disznotornak es a disznofesztivalnak.A turizmus a kikapcsolodasrol, az egeszseges elethez szukseges pihenesrol,a sportrol (hegymaszas,hegyi turak szervezese stb.),a termeszet szepsegeirol,kirandulasokrol es egeszseges eletrol szol.No meg jo utakrol melyeken eljuthat a turista az autojan a turisztikai kozpontokhoz es minosegi hotelekrol, ahol egy-egy ilyen hegyitura utan kipihenheti magat es jol megebedelhet.Az ilyen turizmus,amiket „Dr.Turizmus” szervez az kocaturistaknak,zabagepeknek,hajfejeknek valo.Ez az ember a turizmust osszeteveszti a disznovagassal.”Doktor ur”,ne feledd azt a kinai kozmondast:”Ki mit eszik ,azza valik.”

  • User
    Dátum: 2018. február 23., 8:37
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Ha hallgattál volna okosabbnak tűnsz. Vagy fényevő vagy, nem tudom eldönteni. De így is, úgy is hülyeséget írsz, ugyanis a turizmus és a gasztronómia kéz a kézben jár. Ezért szerveznek különböző fesztiválokat (kürtőskalács, szüreti, szilvapálinka, csülök stb.) csak erről a fényevők nem tudnak. De nyugodtan otthon maradhatsz, több levegő jut másnak.

  • User
    Dátum: 2018. február 23., 17:35
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Amint latom” Doktor Turizmus „valaszolt a kommentre de mi inkabb neveznenk Doktor Bollernek.Mert ezt az embert barhol kerdeztek a turizmussal kapcsolatos dolgokrol (radioban, helyi teve musorokban,ujsagokban) egyebrol sem beszelt a „turizmus” teren mint disznovagasrol.Disznovagasbol csillagos tizes!Na de a turizmushoz mi koze van?! En megertem,hogy a gasztronomianak valoban van koze a dologhoz de maganak a vagasnak mi koze a turizmushoz?!Es ami a fesztivalozast illeti.Vajon Tenerifebe, vagy a Karib szigetekre ,vagy netan Dubai-ba is ezert ozonlenek a turistak,hogy szilvapalinkat,disznohust meg kurtoskalacsot egyenek?!Hiszen ezeket a dolgokat a giccses varosnapokon is megtalaljak,nem kell ezert a hegyekbe menni. Hagyjatok mar ezt a kannibal turizmust abba es ideje volna a turizmus teren a megfelelo es valoban hozzaerto embereket odarakni vezeto pozicioba.Es az a lekicsinylo hozzaallas,hogy a „fenyevok”,meg „tobb levego jut masnak”.Milyen levego?!Talan disznoszarszagra gondoltal?Es meg valami.A Balvanyosfurdo egykor hires es keresett furdohely volt, ugy a magyar vilagba mint a kesobbi Ceausescu rendszerbe.De a ti kezetek alatt draga „Doktor Turizmus” csak egy koszos disznoolla alacsonyodott le.Sajnos!Pedig egykor,mikor meg nem a bollerek vezettek a turizmust,Kovaszna megye gyongye volt ez a furdohely!

  • User
    Dátum: 2018. február 24., 8:51
    ÉRTÉKELÉS: 2

    megünneplik azt, hogy a lemészárlók milyen hamar gyilkolják le, trancsírozzák fel a halálra rémült, horrorérzésekkel, stressz- és kitudjamégmilyen hormonokkal feltöltött farmon feltápozott állatokat ??!! és mindezeket a vegyszereket vicsorgatva, nyálcsorgatva zabálják – bár meg is érdemlik- majd … ez esetleg a sötét középkorban elképzelhető volt, de a 21. században ha még mindig itt tartunk, akkor ne csodálkozzanak, hogy csak hátrafelé megyünk, mint a rák, vagy mint a tordai malac (persze sokminden mást is fordítva csinálunk, nemcsak ezt)… és még ingyen is szállítják a nyálcsorgatókat … programváltoztatás! megyünk mi is nyálcsorgatni!