Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lesz idén még egy kiírás

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat újraindítja az európai uniós forrásokból is finanszírozott hőszigetelési programot. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt évek során a megyeszékhelyi lakrészek alig öt százalékánál végeztek el energetikai hatékonyságot növelő tatarozást.

Tóth-Birtan Csaba kiemelte, a hőszigetelést népszerűsítő hétfői konferencián, amelyet az expandált polisztirolt gyártó vállalatok romániai egyesülete szervezett, több, a tulajdonostársulások részéről megfogalmazott kérdésre sikerült választ adni. Van érdeklődés a program iránt, de egyelőre ténylegesen csak két társulás fogalmazta meg, hogy pályáznának pénzt erre a célra.
Mint ismeretes, a tavaly nem sikerült pályázni a sepsiszentgyörgyi tömbházak hőszigetelésére, ellenben a központi fejlesztési régió szintjén nem volt kimerítve a rendelkezésre álló alap, és ezért lesz egy újabb kiírás.
– Gyakorlatilag csak egy pályázatot fogadtak el a központi régióban, 0,04 százalék az elköltési ráta, tehát biztosan lesz idén még egy kiírás, és nekünk az lenne az ideális, ha legalább a nyár végére meghirdetnék – jegyezte meg az alpolgármester.
A Regionális Operatív Program által van lehetőség támogatást lehívni az energetikai hatékonyságot növelő tatarozásra. Az elszámolható költségek 60 százaléka uniós támogatás, a fennmaradó rész a következő formában oszlik meg: 15 százalékát az önkormányzatnak, 25 százalékát pedig a lakószövetségeknek kell biztosítaniuk.
Az elmúlt évek során 35 tömbházban 1257 lakrészt sikerült hőszigetelni, a mintegy 24 ezer sepsiszentgyörgyi lakás közel 5 százalékát, tájékoztatott Tóth-Birtan.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük