Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lemondott az elnök

Lemondott az elnök Kovászna megye

Július elsejétől lemondott kovásznai EMNP elnöki tisztségéről, s egyúttal a fürdővárosi Demokrácia Központ irodavezetéséről is Deák Kinga Erika, a párt egykori polgármesterjelöltje, aki most már a néppártból is kilép.

Kérdésünkre Deák Kinga Erika (képünk) elmondta:
– Tavaly áprilisban kért fel, jobban mondva könyörgött az EMNP megyei vezetősége, hogy vállaljam el a kovásznai elnöki tisztséget. Én akkor naivan elvállaltam, remélve, hogy valamit lehet tenni a városért. Aztán időközben rájöttem, hogy az ígért segítség és együttműködés a kovásznai EMNP felé elmaradt a megyei vezetőség részéről. Magyarán: a választásokkor jól jöttünk nekik, aztán idővel teljesen elfelejtettek minket – tájékoztatott Deák Kinga Erika.

– Csalódtam a pártban, mert rájöttem, hogy minden a pénzre megy, arra, hogy emberek megtömjék a zsebüket, de a magyarság érdeke egyáltalán nem érdekelte őket. Én pedig nem az a fajta vagyok, aki ilyen mentalitással tudna élni. Ezért inkább a férjemmel együtt, aki párttag volt, otthagytuk EMNP-t – folytatta, hozzátéve, hogy felmondásáról értesítette a megyei vezetést, amely le sem reagálta távozását.

Annak kapcsán, hogy ki lesz az utódja, elmondta:
– A párt kovásznai megalakulásakor sem voltunk sokan, és azóta az a maréknyi ember is szétszéledt, sokan külföldre mentek, vagy már nem tartják egymással a kapcsolatot. Így az a megérzésem, hogy a kilépésemmel megszűnt Kovásznán az EMNP – tette rá a pontot a történetre, megjegyezve: a politikától megundorodva inkább a jogász szakmáját gyakorolná. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások