Lemond a Mikó igazgatónője

Lemond a Mikó igazgatónője Kovászna megye

Ősztől 2020 decemberéig új, kinevezett igazgatója lesz a Székely Mikó Kollégiumnak, mivel Kondor Ágota (képünk) személyes okokból lemond. Ezt ő maga jelentette be kedden az iskola nevelőtanácsának.

A vezetői tisztséget nyolc éve elfoglaló igazgatónő lapunknak elmondta, eddig is tanított a felsőoktatásban óraadó tanárként, most egy olyan lehetőség kínálkozik, amelyet nem szeretne elszalasztani, de korainak tartja nyilvánossá tenni. Cáfolt minden egyéb híresztelést: nem megy külföldre, sem a minisztériumba, címzetes tanárként továbbra is része lesz a kollégium tanári közösségének, amely nem örült a lemondásának.

Minden vezető szeretné leköszönése után biztos kezekben hagyni az iskolát, a Mikó tanári közössége azonban nem fogad be akárkit, ez közismert – mondta Kondor Ágota, amikor a lehetséges utódokról faggattuk. Kiss Imre főtanfelügyelő tájékoztatása szerint az utolsó igazgatói versenyvizsga 2016 decemberében volt, az iskolavezetői tisztséget akkor elnyerők 2020 decemberéig, illetve az új versenyvizsgák megszervezéséig maradhatnak tisztségükben. Addig kinevezéssel helyettesíthetők az időközben távozók.

Úgy hírlik, Sztakics Éva alpolgármester lehet az egyik pályázó a tisztségre, akinek címzetes tanári katedrája van a Berde Áron Közgazdasági Szakközépiskolában. Érdeklődésünkre ezt megerősítette, és elárulta, mindig is szívügye volt a tanítás, és azt már régebb elhatározta, hogy visszavonul a közéletből. Az önkormányzatnál jelenleg az oktatási bizottságban tevékenykedik, hamarosan pedig számos munkálat kezdődik el a Mikóban és a volt Kós Károly-iskolánál, amelyek előkészítésével jelenleg is foglalkozik, majd azokat is koordinálni kell. Mérnöki végzettséggel és 14 éves régiséggel rendelkezik a tanügyben, ahol posztgraduális képzés után alkalmazott informatikát tanított.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 6., 10:18
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Fura egy helyzet! Vannak olyan tanarok , akik, sikeresen vizsgaztak az igazgatoi allasokra meghirdetett versenyvizsgan , megis funkcio nelkul maradtak mert megszunt , vagy osszevontak iskolakat. Ha a fotanfelugyelo most csupan kihelyezessel nevezne ki Sztakics Evat ( ami elorelathatolag meg fog tortenni) , az nem megkulonboztetes azokkal szemben akik , megiscsak letettek valamit az asztalra sikeres vizsgajuk reven??? Ez a noszemely , aki gyakran tette fel az egyszeri polgaroknak azt a kerdest, hogy : tudja , hogy ki vagyok en?, mivel garantalja , hogy 14 eves tapasztalataval melto igazgatoja lenne a Mikonak?

  • User
    Dátum: 2019. június 6., 12:22
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Azért Kondor őfelsége is érdekes személyiség… (Isten őrizzen meg tőle mindenkit!!!!) Lehet a tanári kar összeborulva zokog miatta, de a Mikó megérdemelne egy normális, rendes igazgatót. Persze, nem Sztakics nagyságos főméltóságát…

  • User
    Dátum: 2019. június 6., 15:36
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Pártalapon zajlik a kinevezés! Ha nem vagy seggny@ló,expert in educatie/corp expert vagy,h is nevezik a nagyok nem lehetsz igazgató! Kit melegít az ha eltalálta/nem találta el a szamár fülének hosszát?! Ez is vizsgakérdés volt legutóbb! Igazgatók pártkatonáikkal és popsinyalóikkal 2 napot időztek Sztgyn majd dörgedelmes bulit rendeztek a sikeres vizsga után a kollegák pénzére!!! Az egyik pincsi megrendelte a kaját és piát az áldozatok csak fizettek és tele pohárral koccintottak a bossal, elvégre újabb 4-5 évre ver velük az Isten! Így van/volt ez az érdemfizetésekkel, titularizálással, órák elosztásával,stb!

  • User
    Dátum: 2019. június 6., 16:51
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Sztakics elvtársnő egy nyolatkozatában ,azt mondta ,hogy mekkora elkötelezettséget érez a tanitás ,az iskola iránt .Akkor mi most megkérdezzük ,hogy mikor elvállalta az alpolgármesteri széket mit is érzett igazán .Esetleg ug gondolta ,hogy minket akart átnevelni ,ebben sajnos meg bukott .De ha a PÁRT ÚGY DÖNT ,HOGY Ö AZ IGAZI AKKOR NEKÜNK SZÜLÖKNEK KUSS A NEVÜNK !!!!