Felhívás!

Lehullott az első hó a hegyekben

Lehullott az első hó a hegyekben Kovászna megye

A hazánkat elérő hidegfront hatására országszerte jelentősen lehűlt az idő, a hegyekben pedig az idei első hó is lehullott, fennakadásokat okozva a közlekedésben. Több személyt menteni kellett, egy fiatal férfi életét vesztette.

A Fogarasi-havasokban, a Bâlea-tó környékén hétfő délután két óra alatt csaknem két centiméteres hóréteg képződött. Jelenleg 4 centiméteres a hóréteg, mínusz 5,4 Celsius-fokot mérnek, és 14 méteres másodpercenkénti sebességgel fúj a szél. A nagyszebeni Salvamont szolgálat szerint tavaly szeptember 23-án havazott először a Fogarasi-havasokban, idén egy nappal később.

A Transzfogarasi úton, helyenként 10 centiméteres hóréteg alakult ki, kedd reggel már dolgoztak a hó eltakarításán. A Brassó megyei út- és hídügyi igazgatóság Facebook-oldalán olvasható bejegyzés szerint miután megtisztítják a magashegyi utat, biztonságosan lehet majd közlekedni rajta, de azért azt ajánlják azoknak, akiknek arra vezet az útjuk, hogy téli gumiabroncsokkal induljanak el.

A Keleti-Kárpátokban levő Csalhó-hegységben is fagypont alá csökkent a hőmérséklet az éjszaka: 23 óra körül mínusz egy Celsius-fokot mértek a Dochia menedékháznál, reggelre mínusz 4 fokra hűlt a levegő.

Gondokat okozott a havazás a Transzalpina úton is, kilenc személy rekedt ott az útburkolatot borító jégréteg miatt.

A Târgu-Jiu-i országútkezelő vállalat illetékesei szerint három személyautó és egy kisbusz akadt el a magashegyi úton, összesen kilenc utassal. A hegyimentőket csak reggel értesítették az esetről. A Salvamont munkatársai el is értek már az első három autóhoz, amelyek közül az egyik gázolaj nélkül maradt. A járművek utasai mindannyian jól vannak. A hegyimentők továbbmennek Obârşia Lotruluig, hogy megnézzék, hány gépkocsi akadt még el a hóban.

Az illetékes hatóságok ugyanakkor úgy döntöttek, hogy a 67C jelzésű Transzalpina út 34-800 és 54-es kilométerszelvénye közötti szakaszt lezárják a forgalom elől az úttest megtisztításáig.

FRISSÍTÉS: A hó fogságába került turisták is a hegyimentők segítségére szorultak

A hegyimentők kedd reggel két bajbajutott külföldi – feltételezésük szerint német – turista mentésére indultak a Fogarasi-havasokban.

A Fogarasban túrázó hegymászókat hétfőn a gerincen érte a rossz idő és a Caltun-tónál felállított – állandó személyzet nélküli – menedékhelyen vészelték át az éjszakát. Előző este is hegyimentők hoztak le a hegyről két kimerült és a kihűlés miatt életveszélyes állapotba került fiatalt.

A meteorológiai szolgálat keddre is sárga (elsőfokú) figyelmeztetést adott ki a Déli- és Keleti-Kárpátok térségére, ahol 1 800 méter feletti magasságban óránként 70–90 kilométeres sebességű széllökésekre és gyenge havazásra kell számítani. Az előrejelzés szerint a szokatlanul hideg idő a hét végig tart a hegyvidéken.

FRISSÍTÉS 2: Meghalt a kórházban az a fiatalember, akit hipotermiás állapotban hoztak le az éjszaka a Fogarasi-havasokból

Meghalt kedden a nagyszebeni megyei kórházban az a 22 éves fiatalember, akit hipotermiás állapotban hoztak le az éjszaka a hegyi mentők a Fogarasi-havasokból, több mint 2000 méteres magasságból.

A kórház sajtószóvivője, Decebal Todăriţă szerint a fiatalembert hajnali 2 óra körül vitték be a kórházba hipotermiás állapotban, le volt állva a szívműködése és nem lélegzett. Az orvosok csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A lányt, aki a fiatalemberrel együtt túrázott, szintén kórházban kezelik kihűlési tünetekkel és fagyási sérülésekkel.

(Agerpres/MTI/DRDP Brasov)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.