Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Legyen párbeszéd!

A megyeszékhelyi önkormányzat közvitára bocsátott egy tervezetet, amely szerint ifjúsági parlamentet hoznának létre Sepsiszentgyörgyön, egy jogi személyiség nélküli szervezetet, amelynek szerepe az volna, hogy segítse a városvezetést a fiatalokat érintő döntések kapcsán.

Hirdetés
Hirdetés

A fiatalok konzultatív tanácsának 30 tagja lenne, havonta üléseznének, és szorosan összedolgoznának a helyi önkormányzattal. A projekt a PONT csoport kezdeményezésére és irányításával indult, partnerségben a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesülettel, illetve Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával, és az Európai Unió Erasmus+ programja társfinanszírozza.

Az iSEPSI Parlament célja az volna, hogy az önkormányzat és a városban élő fiatalok közötti párbeszéd elősegítése révén utóbbiak számára minél vonzóbb, élhetőbb környezetet, feltételeket teremtsenek. Létjogosultságát erősíti, hogy az elmúlt pár év alatt, a koronavírus-világjárvány időszakában az ifjú korosztály tagjai számos kihívást éltek meg, életüket egyértelműen negatívan befolyásolták a körülmények, most eljött az „újjászületés”, az újraszerveződés, a társasági élet, szociális kapcsolatok fellendítésének ideje – fogalmaznak indoklásukban a kezdeményezők, akiknek tudomása szerint hasonló kezdeményezés nincs még az országban.

A PONT csoport 60 ezer euró európai uniós támogatást nyert el a projekt kivitelezésére, a megyeszékhely további 100 ezer euróval járul hozzá a helyi költségvetésből. Az ifjúsági parlament augusztus végén kezdené meg tevékenységét, a projekt közvitán van július 1-jég, a lakosság véleményét, észrevételeit javaslatait várják írásban a cecilia.benko@sepsi.ro címen vagy a közönségkapcsolati irodában személyesen. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások