„Legfontosabb az élet”

„Legfontosabb az élet” Kovászna megye

Özvegy Kolumbán Ignácné született Lázár Juliánna személyében Bardocon újabb 100 évest köszöntöttek a falu elöljárói, valamint a református egyházközség. Juliska néni családja körében, jó egészségben fogadta a születésnapi tortával, emléklappal érkező vendégeket.

Az egykori öt Lázár testvérből mára már csak Juliska néni él, akinek négy fogadott és négy édes gyermeke volt, közülük ketten már elhunytak. Harminchárom éve özvegy, tizenegy unokával és tizenkét dédunokával büszkélkedhetik. Azt mondta, százévesen is nagyon jól érzi magát, a látása olyan jó, hogy a cérnát még szemüveg nélkül befűzi a varrógépbe, hallani is tisztán hall mindent.

Vezeti a saját háztartását, nem kell segíteni neki sem mosni, sem főzni, sem mosogatni, sőt, még a kertben is veteményez.

Egészségi állapotáról azt mondta: „Nem érzem magamon, hogy 100 éves lennék, nem szeretek sokáig feküdni az ágyban sem. Orvoshoz sem sokszor jártam, mert nem volt időm.”

A kérdésre, hogy mi a legfontosabb az életben, azt válaszolta, hogy a legfontosabb maga az élet, ezt kell szem előtt tartani, és megbecsülni.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások