Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kutyusok a mélyhűtőben?

Kutyusok a mélyhűtőben? Kovászna megye

A szépmezői kutyamenhelyen több személy tudomása szerint fagyasztóládába zárják az élő kutyusokat, így „altatják” el őket örökre. Pénteken egy közösségi oldalon létrehozott sepsiszentgyörgyi kutyás-csoporton megjelent állítások nyomán látogattunk el a szépmezői kutyamenhelyre, illetve az illetékes szerveknél is érdeklődtünk.

Így derült ki, hogy az illetékesek is jó ideje tudnak már a vádakról, ám mivel eddig senki sem tett írásos panaszt, nem vizsgálták ki részleteiben. A szörnyű állatkínzásokról szóló bejegyzések a Sepsiszentgyörgyi kutyások nevű publikus Facebook-csoporton jelentek meg. Ott L. D. arról számolt be, hogy csupán egy hét alatt látott kimúlni 25 kutyát: mivel ezek gyengélkedtek, az igazgató arra utasította az alkalmazottakat, hogy ezeket élve rakják be (!) a fagyasztóládába.

Míg egyes csoporttagok szörnyülködve kérdőjelezték meg az állítások valóságát, B. F. Cs. arról számolt be, hogy ő is hallotta, ahogyan „ordítottak a kiskutyák a mélyhűtőben”, ám amikor rákérdezett, azt mondták neki, nem az ő dolga. Sajnos, az említetteket lapzártáig nem tudtuk elérni, hogy részletekről érdeklődjünk, kiderítettük viszont, hogy egyesek korábban a polgármesteri hivatalnál is panaszkodtak.
Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere megerősítette, a hivatalnak is jelezték „szóban” a szörnyűségeket.

Hirdetés
Hirdetés

– A jelzés után felhívtam a szépmezői kutyamenhelyet működtető Tega Rt. vezetőségét, de a menhely vezetőjét is, és hangsúlyoztam, nem nézzük el, ha kiderülne, hogy ilyesmi történik a menhelyen. Arról biztosítottak, hogy a vád alaptalan. Írásban utólag senki nem tett panaszt – összegzett az elöljáró.
Dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvosnál ketten jelezték a kegyetlenségeket, már pár hónapja. A főorvos kérte a személyeket, hogy tegyenek írásos panaszt, ám egyik sem volt hajlandó erre, így nem indult hivatalos kivizsgálás.

– Szóbeli panaszokra nem tudunk alapozni. A kutyamenhelyekért felelős kolleganőm többször tartott meglepetésszerű ellenőrzést, soha nem jelzett gondokat. Ha a sajtóban megjelenik a vád, hivatalból kivizsgálást indítunk – ígérte dr. Sikó.
Máthé László, a Tega Rt. vezetője elmondta, hozzá is elértek a jelzések, kérdőre is vonták a menhely vezetőjét (mivel a hűtős szobában nincsenek térfigyelő kamerák), ám ez hevesen elutasította a vádakat.

A helyszínen, a hűtőben megdöbbentő kép fogadott: zacskókba rakott kutyák tetemei tornyosultak. Kiderült, ez az eljárás, mielőtt szakosodott „megsemmisítő” céghez viszik a természetes úton elhalt, elaltatott ebek tetemét. A megvádolt Balazsi-Bardócz Csaba, a kutyamenhely vezetője személye elleni támadássorozatot, netán félreértést vél felfedezni a vádak mögött. Elmondta, egy alkalommal a rendőrség is leállította a menhely járgányát, mert valaki azt jelentette, hogy „az autóban ölik a befogott kutyát”, aztán kiderült, ilyenről szó nincs.
– A hűtő körül ketrecekben vannak kiskutyák, s főképpen a nagyon kicsik nyivognak, ezt hallhatta a panaszos hölgy. Az elpusztult kutyákról részletes jelentést készítünk (konkrét orvosi meghatározással), ezt lejelentjük az illetékeseknek. Ezzel nem lehet játszani! – magyarázta Máthé, elutasítva a vádakat. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. november 19., 8:26
    ÉRTÉKELÉS: 38

    Ismet egy bizonyitek arra,hogy az emberi kegyetlensegnek nincsenek hatarai.Egy ilyen eset felfedezese utan az Egyesult Allamokban de Nyugat Europaban is kemeny bortonevek jarnanak az elkovetoknek!

  • User
    Dátum: 2018. november 19., 9:35
    ÉRTÉKELÉS: 7

    En nem hiszem, hogy megsemmisítő céghez viszik a meghalt kutyakat hiszen arra fizetni kell! Ott az udvaron elassak es kész, azert volt olyan dög szag egesz nyaron a mezorol lehetett erezni!

  • User
    Dátum: 2018. november 20., 12:41
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Milyen tyukszar..honnat? a tyukaszat mar nagyon regen nincsen meg es mit keresnek a kutyak a hutoben? ..OTT A FOTO..AZ „ELJARASROL” GYILKOSOK ES CINKOSOK!!

  • User
    Dátum: 2018. november 20., 13:45
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ki merne irasos panaszt tenni?Itt Romaniaban mindenki megtanulta,jobb nem ujjat huzni a rangosabbakkal.Itt mindig a kozember veszit nem a befolyasosak.Ezert nem meri senki megtenni a feljelentest.Pelda erre az is,hogy a FB csoportban nem nagyon mer a cikk alatt senki kommentelni,mert hat ott megjelenik a neve.Itt ahol nevtelenul lehet beirni,mar irtak es sokan egyet is ertettek ezzel.En amit furcsanak talaltam,hogy egy olyan embernek aki kutyamenhelyet vezet egy arva foto sincs kutyarol a FB profiljan.

    • User
      Dátum: 2018. november 20., 20:07
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Egy ilyennek legyen kutya a FB-jan ..ugyan mar Romaniaban elunk…korupcio,nepotizmus ,partkatonak ..ismerosok ezek a szavak? Igy vannak ezek kinevezve az intezmenyek elere. Azt mondja az elhullot kutyak vannak lefagyasztva es az elok foleg a kicsik ott koncerteznek a kozvetlen a huto mellett..megall az esz ..es akkor csodalkoznak,hogy halomra dogolnek a kutyak a „menhelyen”. Es hogy teszitek be es veszitek ki igy a kutyakot a fagyasztoba? Annyi eszetek sincs,hogy egy vastagabb fekete zsakba rakjatok,hogy ne kelljen 66 -szor szembesuljetek a muvetekkel.Szegyen..Meg az intezmeny elen van az elvtars? Es az aki kinevezte?

  • User
    Dátum: 2018. november 24., 2:47
    ÉRTÉKELÉS: 12

    A megvádolt Balazsi-Bardócz Csaba, KEGYETLENSEGEROL VAN FILMBIZONYITEK 2016-ban keszult a kisfilm egyik jo ismerosom keszitette egy kutyaugyben ha szukseg intezkedhetek.

  • User
    Dátum: 2018. november 24., 19:24
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ha valoban igaz amit irsz,hogy van filmbizonyitekod,a kovetkezoket tedd:1.Keszitsel rola 2 (ket)masolatot.2. Az egyiket kuldd el a sajtonak…3. …a masikat a hatosagi szerveknek. De az eredeti felvetelt azt senkinek ne add ki a kezedbol.Ezt tartsd meg bizonyiteknak,hogy ezzel tovabb tudjal lepni abban az esetben,ha a roman hatosagok nem vegzik a dolgukat,vagy osszejatszanak a kutyagyilkossal.

  • User
    Dátum: 2019. július 16., 12:54
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Én nem kutyaölöket, hanem KUTYAIDOMITÓT KERESEK a megyében vagy Szentgyörgyön!
    Aki ismer ilyent, kérem hívjon fel Baróton a 0747404679 számon. Köszönettel Erdős István Barótról.