Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kulturált kirándulók

Kulturált kirándulók Kovászna megye

Egyre kulturáltabbak a Sepsiszentgyörgy környékén kirándulók, nem zajonganak, nem garázdálkodnak, csak elvétve akad egy-egy szabálytalankodó, aki nem megfelelő helyen dobja el a hulladékot– legalábbis ez derült ki a helyi rendőrség vezetőségével folytatott beszélgetésünk során.

Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség keretén belül új környezetvédelmi iroda rajtolt, az egyenruhások a megyeszékhelyen, illetve a település környékén kiránduló személyeket (és nemcsak) ellenőrzik, igazoltatják, szabálysértés esetén pedig bírságolhatnak is.
Az iroda munkatársai elmondták, a szemetelés felszámolását látják a legidőszerűbb és a legnehezebb feladatuknak, mert egyelőre még szélmalomharcnak tűnik, de teszik a dolgukat. Nemrég nagy mennyiségű hulladékot találtak a Pap kútjánál, a szemétben pedig számlákra is akadtak, így jutottak el ahhoz a személyhez, ahonnan származott a hulladék, majd ahhoz, aki a „takarítással” volt megbízva. A vétkeseket megbírságolták, és a szemét eltakarítására kötelezték.
Az Őrkő negyed határában is sikerült azonosítaniuk egy szemétkupac „gazdáját”, aki határidőt kapott ennek eltakarítására. Az elhordás nem zajlott zökkenőmentesen, valaki utólag lángra lobbantotta a maradék hulladékot, ám ezt a személyt is elkapták, és bírságolták az égetés miatt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük